Nő az albániai földrengés áldozatainak a száma

 

Tizennégyre nőtt a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan megsérültek, sokuk állapota súlyos – közölte Tiranában az albán egészségügyi minisztérium.

Cikkünk frissült.

(Fotó: MTI/AP/Hektor Pustina)

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek, a földrengésben érintett településeken mintegy 400 katona dolgozik, sátrakat állítanak fel az emberek ideiglenes elszállásolására.

Harminc év óta a legerősebb földrengés rázta meg Tiranát

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost.

Ogerta Manastirliu albániai egészségügyi miniszter azt mondta, körülbelül 300 embert szállítottak eddig kórházba, és vélhetően még többeket is. Néhány órával korábban még 150-re becsülték a sérültek számát.

Koszovó, Görögország és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld Albánia földrengés sújtotta térségébe. Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.

A Tiranai Magyar Nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik. A földrengés középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

(Fotó: EPA/USGS/Handout Editoral Use Only/No Sales)

A várost felkereste az albániai elnök is

A várost felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák. Edi Rama albániai miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, s a mentési munkálatok teljes erővel folynak, valamint felszólította az embereket, őrizzék meg a nyugalmukat.

A védelmi minisztérium értesülései szerint az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt. A minisztérium szóvivője, Albana Qehajaj újságíróknak azt mondta, a mentésben katonák is részt vesznek.

A hatóságok nem sokkal a földrengés után utórengésekről is hírt adtak, ezek közül néhány elérte az 5,5-ös erősséget is, a hatóságok pedig felszólították az érintett területek lakosait, hogy lehetőleg maradjanak a szabad ég alatt.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből. Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, még az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Kedden később 5,5-ös erősségű földmozgást jelentettek Bosznia-Hercegovina területéről is, amelynek epicentruma Szarajevótól 75 kilométerre délre volt, áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett hír.