Régészeti lelőhelyeket fosztogató hálózatot számoltak fel Olaszországban

 

Dél-olaszországi régészeti lelőhelyeket fosztogató, s a zsákmányolt ókori műkincseket tömegesen külföldre csempésző bűnszövetkezetet sikerült felszámolni egy öt országra kiterjedő, összehangolt akcióban – közölte hétfőn az olasz rendőrség.

A több mint két éve tartó nyomozás lezárásaként több mint 80 helyszínen tartottak házkutatást Olaszországon kívül Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, és Szerbiában. Az akcióban mintegy tízezer régészeti műkincset sikerült lefoglalni és huszonhárom személyt vettek őrizetbe. További 80 ember ellen indult vizsgálat.

A banda olaszországi tagjai az olasz csizma orrán található Calabria megyében végeztek illegális ásatásokat, olyan lelőhelyeken, amelyek hivatásos régészek feltárási munkájára vártak.

A rendőrség közlése szerint 2017 májusa óta figyelték a bűnszövetkezetet és egyebek közt drónokkal készítettek leleplező felvételeket arról, hogy miként ássák ki az értékes leleteket és adják el külföldre.

Irgalmatlan brutalitással estek neki a fosztogatásnak, markológéppel szaggatták fel a földet” – áll a rendőrségi közleményben.

A leletek – köztük pénzérmék, terrakotta vázák, festett tányérok, ékszerek – igen értékesek, mivel koruk 2400-2500 évre tehető, és megalkotásuk idején Itália déli partvidékei még részben görög gyarmatok voltak.

Az eladásban londoni, müncheni, dijoni, Szerbiában pedig verseci orgazdák vettek részt.