Letartóztattak egy feltételezett iszlamista terroristát Berlinben

 

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek kedden Berlinben egy szíriai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy iszlamista indíttatású terrorcselekményekre készült.

A német főváros ügyészségének közleménye szerint a 37 éves férfi a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül az év eleje óta kapcsolatban volt egy csoporttal, amely közel áll az Iszlám Államhoz.

Az üzenetváltások témája fegyverek és robbanóeszközök készítése volt, célja pedig terrortámadások előkészítése – áll a közleményben.

Az eljárást a szövetségi legfőbb ügyészség irányítja, amely arról tájékoztatott, hogy a gyanúsított már be is szerezte az iszlamista terroristák körében gyakran használt robbanószer, a TATP (aceton-peroxid) előállításához szükséges acetont és hidrogén-peroxidot.

A radikális iszlamista beállítottságú gyanúsított arra készült, hogy Németországban hajt végre pokolgépes merényletet. Azt még nem tudták megállapítani, hogy választott-e már helyszínt és időpontot.

Az ARD országos köztelevízió értesülése szerint a hatóságok hónapok óta nyomoznak a gyanúsított ellen, és egy külföldi hírszerző szolgálattól kapott információk alapján került látókörükbe. A televízió beszámolójában Abdullah H. néven azonosított férfit a szövetségi rendőrség terrorelhárító különleges egységének mozgósításával fogták el.

A címlapfotó illusztráció.