A volt kazah elnök egy orosz-ukrán csúcstalálkozó megszervezésével próbálkozik

 

Nurszultan Nazarbajev volt kazah államfő bejelentette kedden, hogy kísérletet tesz Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök négyszemközti találkozójának megszervezésére.

A közép-ázsiai ország első elnöke erről az Asztana Klub elnevezésű fórumon nyilatkozott, szavait a Tengiz News helyi hírügynökség idézte.

Az egykori kazah vezető közlése szerint Zelenszkij máris beleegyezett a találkozó megtartásába, és erről a fejleményről már tájékoztatta az orosz elnököt. „Majd meglátjuk, mi történik” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a találkozó helyszínéül felajánlotta Kazahsztánt, arra az esetre, ha a felek semleges helyen akarnának találkozni.

Nazarbajev úgy vélte, hogy szükséges a négyszemközti megbeszélés az orosz és az ukrán elnök között (a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése szempontjából).

A volt kazah elnök hétfőn felhívta Putyint, és telefonos megbeszélésük során számos nemzetközi kérdést megvitattak, közte az ukrajnai helyzet rendezésének kérdését is.

A Kreml sajtószolgálatának hétfői közlése szerint még idén sor kerülhet az ukrajnai béke helyreállítását célzó négyoldalú – Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével tartandó – csúcstalálkozóra. A moszkvai bejelentésben ugyanakkor nem esett szó az orosz és ukrán elnök személyes, kétoldalú megbeszélésének tervéről.

Nazarbajev október végén a japán fővárosban személyesen is találkozott Zelenszkijjel.

A címlapfotó illusztráció.