Német államfő: Új falak épülnek Németországban

 

Frank-Walter Steinmeier német államfő – (Fotó: EPA/Clemens Bilan)

Új falak választják el az embereket egymástól Németországban, láthatatlan falak, amelyek csalódottságból, dühből, gyűlöletből, szótlanságból és elidegenedésből állnak, ezeket a németek építették saját maguknak, és ledönteni is csak ők tudják őket – mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő szombaton Berlinben a Brandenburgi kapunál több százezer ember előtt a német fővárost kettéosztó fal ledöntésének 30. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat legnagyobb szabású, záró eseményén.

A szövetségi elnök sürgette Németország lakóit, hogy ne tétlenül szemléljék a társadalmukat megosztó új falakat és ne csupán panaszkodjanak miattuk, hanem kezdjenek hozzá lebontásukhoz.

Mint mondta, az oly sok áldozatot követelő „embertelen építmény”, a berlini fal ledöntése után külső kényszer nélkül emelt új, láthatatlan falak az összetartás útjában állnak, de „az összetartást nem lehet felülről elrendelni, csak azok tartanak össze, akik összefognak”.

Vissza kellene szerezni legalább egy részét annak a bátorságnak, jövőbe vetett bizalomnak és öntudatosságnak, amellyel az emberek 1989-ben ledöntötték a berlini falat és kiharcolták az egységet, a szabadságot és a demokráciát. Ez nagyszerű és büszkeséggel eltöltő örökség, „kezdjünk hát vele valamit” – fogalmazott Frank-Walter Steinmeier.

A legtekintélyesebb egykori keletnémet ellenzéki emberi jogi aktivista, Marianne Birthler, az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériumi (Stasi) iratait kezelő hivatal volt vezetője beszédében az 1989-es békés forradalom örökségéről elmondta, hogy csak annak van erkölcsi joga 1989-re hivatkozni, aki ma is kiáll a nyitottságért és a szabadságért. Aki viszont gyűlölködik és mások életét tettekkel és szavakkal fenyegeti, nem jobb az embereket gyötrő és életüket tönkretevő Stasinál, aki pedig azt hiszi, hogy származása vagy bőrszíne miatt előbbre való másoknál, elárulja a forradalom eszméit és Németország alaptörvényét.

Berlinben a hét eleje óta ünneplik a fal ledöntésének évfordulóját egy több mint 200 eseményből – kiállítások, koncertek, pódiumbeszélgetések sorából álló – rendezvénysorozattal. A záró eseményen a beszédek után a német a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) zenekara, a Staatskapelle Berlin tartott hangversenyt Daniel Barenboim vezényletével. Az együttes Ludwig van Beethoven 5. – Sors – szimfóniájának egyes tételeit adta elő a Németország megosztottságának és újraegyesítésének témája köré szervezett műsorban, amelyben különböző zenés és táncos betétek kaptak helyet.