Komoly fennakadásokat okozott egy drón az oszakai repülőtéren

 

Kétszer is fel kellett függeszteni csütörtök késő este a légi forgalmat az oszakai nemzetközi repülőtéren egy "ismeretlen repülő tárgy", feltehetően egy drón miatt.

Mintegy harminc járat indulását kellett törölni vagy késleltetni a Kanszaj repülőtéren. Először helyi idő szerint este negyed tizenegykor zárták le a kifutópályákat egy órára, majd alig indult újra a légi forgalom, fél tizenkettőkor megint el kellett rendelni a zárlatot a reptér közelében megjelent drónszerű repülő alkalmatosság miatt.

A közlekedési minisztérium és a reptér üzemeltetője szerint a landoló repülőgépek pilótái jelentették, hogy feltehetően drónt láttak a légi kikötőnél.

A reptéri biztonsági szolgálat a rendőrséggel karöltve elemzi a térfigyelő kamerák felvételeit. A hatóságok szigorítani fogják a biztonsági intézkedéseket a légi kikötő környékén, ugyanis október 19-én is történt hasonló incidens ugyanezen a reptéren.

A Kanszaj repülőtér Japán harmadik legnagyobb légi kikötője, évente 28 millió utast szolgál ki.

A címlapfotó illusztráció.