Trump élő adásban olvasná fel az ukrán elnökkel folytatott beszélgetését

 

Donald Trump amerikai elnök élő tévéadásban akarja felolvasni annak a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésnek a teljes leiratát, amelyre alapozva a demokraták elindították az  elnök alkotmányos felmentését célzó eljárást (impeachment).

Trump kijelentésével egyidőben a demokrata párti többségű képviselőház jogszerűnek nyilvánította az elnök felmentésére irányuló eljárást, amely így egy újabb szakaszába léphetett.

Trumpot ellenfelei azzal gyanúsítják, hogy Joe Biden volt alelnök és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns és fia elleni ukrán vizsgálat megindítása fejében zsarolásként fagyasztotta be az országnak jóváhagyott 400 millió dollár katonai segélyt, amelyet végül Kijev szeptemberben kapott meg.

Az amerikai elnök a telefonbeszélgetésben nyomatékosan azt kérte az ukrán politikustól, hogy segítsen feltárni Biden és fia korábbi jövedelmező ukrajnai üzleteit.

Az amerikai demokraták ezt úgy értelmezték, hogy az elnök idegen hatalmat kért fel beavatkozásra saját politikai ambíciói, 2020-as újraválasztása érdekében, és erre hivatkozva megindították az alkotmányos felelősségre vonáshoz szükséges vizsgálatokat.

Az amerikai elnök a Washington Examinernek adott interjúban többször is hangsúlyozta: semmi rosszat nem követett el, és az ukrán elnökkel folytatott a telefonbeszélgetéssel minden rendben van. Éppen ezért hajlandó lenne élő televíziós adásban a beszélgetés teljes leiratát felolvasni, „mert az embereknek azt hallaniuk kell”.

Megismételte, hogy a Fehér Ház nem fog együttműködni a nyomozásban a demokratákkal.

Egy késő esti show-műsorban Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke nagyon szomorúnak nevezte az egész ügyet, hozzátéve, hogy imádkozik az Egyesült Államokért.