Tarantóban köt ki nyolcvannyolc migránssal az Alan Kurdi vasárnap

 

A dél-olaszországi Tarantóban kapott kikötési engedélyt az Alan Kurdi civilhajó, fedélzetén 88 bevándorlóval, ahova a tervek szerint vasárnap reggel érkezik meg.

Az olasz belügyminisztérium közlése szerint a csoport tagjai közül hatvan embert Németország és Franciaország vesz át, ötöt Portugália, kettőt pedig Írország. Huszonegyen Olaszországban maradnak. A migránsok között kilenc olyan kiskorú is van, akinek nincs felnőtt kísérője.

Az Alan Kurdi a Sea-Eye német civil szervezet hajója.

Október 26-án líbiai vizeken vette fedélzetére a migránsokat, a műveletet a líbiai parti őrség megpróbálta megakadályozni a vízbe és levegőbe leadott lövésekkel. Az Alan Kurdi pénteken lépett be olasz vizekre, miután hetedik napja várakozott arra, hogy Olaszország biztonságos kikötőt jelöljön ki számára.

Az olasz hatóságok ezzel késlekedtek, ezért az Alan Kurdi kapitánya elindult Szicília irányába. Róma végül egy másik kikötőt, a Puglia tartományban található Tarantót jelölte ki.

A jobboldali Liga helyi politikusai bejelentették, hogy az Alan Kurdi érkezésével egy időben migránsellenes tüntetést hirdettek a tarantói kikötőben.

Tarantóba legutoljára október 16-án az Ocean Viking – az Sos Mediterranée és az Orvosok határok nélkül (Msf) szervezetek közös hajója – érkezett meg 176 migránssal.

A Sea-Watch nem kormányzati szervezet bejelentette, hogy péntek éjjel Líbia magasságában az olasz zászló alatt hajózó Asso30 teherhajó 200 személyt vett fedélzetére nemzetközi vizeken. A Sea-Watch a csoport azonnali partraszállásának engedélyezését szorgalmazta az EU-tól.

A címlapfotó illusztráció, a Sea-Eye német nem kormányzati szervezet (NGO) felvételén Afrikából Európába igyekvő illegális bevándorlókat vesznek fel gumicsónakból a szervezet Alan Kurdi hajójára a líbiai partok közelében 2019. július 5-én. Az Alan Kurdi 65 migránst vett a fedélzetére a Földközi-tengeren és több, bevándorlót szállító hajóval egyetemben az olasz partok felé tart, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter azonban megtagadta tőlük a kikötési engedélyt. (Fotó: MTI/EPA/SEA-EYE/Fabian Heinz)