Egyre több részlet derül ki az Iszlám Állam vezére elleni akcióról

 

Folyamatosan újabb részletek derülnek ki Al-Bagdadi meggyilkolásáról. Részben már a titkosítást is feloldotta Donald Trump, így megtudhatta a világ, hogy az amerikai hadsereg egyik juhászkutyája főszerepet vállalt abban az akcióban, amelynek a végén felrobbantotta magát az Iszlám Állam vezére, sőt már egy titokban ellopott alsónadrágról is ír az amerikai sajtó. Az elemzők pedig továbbra is azt fejtegetik, csökken, nő vagy nem változik az Iszlám Állam miatti terrorfenyegetettség Bagdadi halála után – hangzott el az M1 Híradójában.

Az amerikai különleges erők vasárnap hajnalban megölték Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam vezetőjét. Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt ígérte, hogy a művelet közben készült videofelvételek egy részét is nyilvánosságra hozzák, ám a Pentagon szerint ez egyelőre nemzetbiztonsági kockázatot hordoz.

Bemutatták a csapat egyik hősét

Bemutatták a csapat egyik hősét, a különlegesen kiképzett kutyát, amely többedmagával üldözőbe vette a menekülő terroristát. A négylábú nevét és rangját nem árulták el, csak azt, hogy megsérült, amikor Al-Bagdadi felrobbantotta magát, ám azóta már jobban van.

Egyre több részlet kerül viszont napvilágra Al-Bagdadi utolsó óráiról és az amerikai akcióról, amit csaknem fél éven át készítettek elő. A helyszínt és a célpontot a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők kémei azonosították, méghozzá úgy, hogy ellopták a terroristavezér alsóneműjét, amely DNS-mintát tartalmazott.

Az akció után az amerikaiak Bagdadi holttestét elhamvasztották, és egy meg nem nevezett helyen a tengerbe szórták.

Al-Bagdadi három kiskorú gyermekével együtt rejtőzött a török határ közelében. Egy ház alatt lévő, nyolc méter hosszú alagútban húzta meg magát. A robbanómellény még alvás közben is a keze ügyében volt.

Egy ideje nem érezte magát biztonságban, így Idlíb közelében már előkészítettek számára egy másik rejtekhelyet. Ám a Törökország által indított offenzíva miatt a szír és orosz katonai jelenlét is megerősödött térségben, így nem tudott mozdulni.

Trump: Amerikai katonák végeztek az Iszlám Állam likvidált vezetőjének egyik lehetséges utódjával is

A szakértők közben már azt találgatják, ki léphet a megölt terroristavezér helyére. Donald Trump amerikai elnök kedden közölte, hogy a két lehetséges utód egyikét megölték az amerikai katonák. Al-Bagdadi egyik rokona azonban az iraki Al Arabija tévécsatornának azt mondta, a terrorszervezet szétesőben van.

Bár a valaha erős Iszlám Állam a katonai vereség után földalatti sejtekre esett szét, elemzők szerint továbbra is rendkívül veszélyes. Épp azért, mert központi vezetés híján, a világ különböző pontjain kisebb csoportokban önállóan is képes támadásokat szervezni és végrehajtani.

A marokkói hatóságok épp a napokban csaptak le egy terroristasejtre, amelynek tagjai az Iszlám Államnak esküdtek hűséget. A csoport nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot halmozott fel, amit Casablanca üzleti központja ellen akartak bevetni. A sejt egyik szíriai tagja még szökésben van.