Megtámadta a prefektus az Úz-völgyi tulajdonszerzést

 

A Hargita megyei önkormányzat szombati közlése szerint Valentin Ivancea, Bákó megye új prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon a darmanesti-i önkormányzat úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó határozatait.

Közleményük szerint a Bákó megyei törvényszék közigazgatási osztályán elindított perek egyikében a prefektus kifogásolta a temető átalakítására kibocsátott építési engedélyt, a másikban pedig azokat a határozatokat, amelyekkel a kisváros saját közvagyonába helyezte át a temetőt.

A prefektus úgy vélte, hogy a város tulajdonjogszerzése – a temető leltárba vétele – már alapjaiban törvénytelen volt, így a közvagyonba való áthelyezéssel ugyancsak illegálisan, jogcím nélkül szerzett látszólagos tulajdonjogot. A közigazgatási bíróságra benyújtott prefektusi kereset a román törvények értelmében azonnali hatállyal felfüggeszti a vitatott határozatok érvényességét.

„Amennyiben a Közigazgatási Bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó határozatok nem törvényesek, (úgy) semmisnek nyilvánítja azokat, és minden olyan lépés, ami az illető akták alapján történt, semmissé válik. A végleges döntés után a jogaiban sértett fél – ebben az esetben Csíkszentmárton – kérheti a temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építkezések lebontását, valamint a temető telekkönyvezésére vonatkozó bejegyzés törlését a Kataszteri Hivatalnál” – áll a Hargita megyei közleményben.

A közlemény Borboly Csabát, a Hargita megyei önkormányzat elnökét is idézi, aki úgy véli, a pozitív fejlemény annak tulajdonítható, hogy szeptember 10-én személycsere történt a Bákó megyei prefektusi hivatal élén.

A korábbi prefektus: Maricica Luminita Cosa mindkét ügyben ultimátumot adott Darmanesti polgármesterének a törvényesség visszaállítására, de annak ellenére sem indította el a kilátásba helyezett közigazgatási pereket, hogy a kiszabott határidőig a polgármester nem teljesítette követeléseit. A Bákó megyei prefektus a hivatal honlapján nem adott hírt a bírósági keresetekről, és román bíróságok portálján sem találhatók egyelőre meg a perek kartotékjai.

A címlapfotó illusztráció.