Az EU-nak lassan komolyan kellene vennie, amit Erdogan mond

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé.

A török elnök ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy elengedi a Törökországban ragadt menedékkérőket Európa felé. Recep Tayyip Erdogan azt üzente Ankarából, hogy az uniós tagállamoknak „van pénzük, erősek, így mutassák meg, hogy el tudnak tartani akár több százezer embert is”. Megismételte, hogy Törökországban négymillió menekült él – tájékoztatott az M1 Híradója.

A török vezetés – a hivatalos indoklás szerint – a hónap elején azért indított harcot a török-szír határon a kurdok ellen, hogy az ott kialakítandó biztonsági zónába tudják telepíteni a szír családokat. Erdogan már korábban is azzal fenyegetőzött, hogy ha ez nem sikerül, akkor nem keletre viszik, hanem Európa felé indítják útnak a több millió embert.

A török államfő emlékeztetett, hogy már Barack Obama korábbi amerikai elnök idején felvetette egy biztonsági övezet lehetőségét, miután emberek milliói nyújtottak be országában menedékkérelmet. Amikor arra kérték a nemzetközi közösséget, hogy vállaljon felelősséget, „pusztába kiáltott szó” lett belőle – mutatott rá Erdogan, hozzátéve, hogy csak „azt mondták, a világ egyetlen országa sem tett olyat, amit Törökország. A mézesmadzaggal azonban nem lakik jól az ember” – hangsúlyozta a török elnök.

Bende Balázs, a közmédia vezető külpolitikai újságírója az M1-en azt mondta, az Európai Uniónak lassan komolyan kellene venni, amit Erdogan mond.  „Az EP továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Törökország agressziót követett el, nemzetközi jogot megsértve végzett hadműveleteket, és azonnal szankciókat kell bevezetni Törökország ellen” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, olyan, mintha Európa érdekeit ebben az egész – mondhatni konfliktusban – csak és kizárólag Európa nem ismerné fel. Mindenki más érti, hogy Európának érdeke a törökökkel, illetve az oroszokkal megegyezni.

Bende Balázs az EU-török menekültügyi megállapodásról felidézte, hogy az unió által vállalt pénzügyi támogatásnak csak a fele érkezett meg Törökországba, a vízummentességet azonban nem kapták meg.

A szakértő úgy fogalmazott: az EU jelenleg „ingyen várja el Törökországtól, hogy eltartsa az országban lévő mintegy négymillió valódi menekültet”.