A chilei elnök „társadalmi egyezséget” dolgozna ki a főbb politikai szereplőkkel

 

A chilei szenátus hétfőn egyhangúlag elfogadta azt a törvénytervezetet, amely eltörli a fővárosi metrójegy árának legutóbbi drasztikus emelését, Sebastián Pinera államelnök pedig bejelentette, hogy kedden közös asztalhoz ül az ország legfőbb politikai szereplőivel egy „társadalmi egyezség” kidolgozása érdekében.

(Fotó: EPA/Juan Ignacio Roncoroni)

A képviselőház már vasárnap jóváhagyta a törvénytervezetet, a szenátus áldásával pedig most már törvényerőre emelkedhet. A jogszabály felhatalmazza az államfőt, hogy semmissé nyilvánítsa a metrójegy árának emelését, amely az utóbbi napok tizenegy halálos áldozattal járó, fosztogatásokkal és összecsapásokkal kísért zavargásainak a közvetlen kiváltója volt.

Pinera hétfő este bejelentette, hogy keddre tanácskozásra hívta össze a legfőbb politikai szereplőket, vagyis a pártok vezetőit, a kormány tagjait, valamint az ellenzéki erők képviselőit. Úgy fogalmazott, e találkozó célja felkutatni azokat a lehetőségeket, amelyek révén ki lehetne alakítani egyfajta „társadalmi egyezséget”, olyat, amely a chileieket gyorsan, hatékonyan és felelősségteljesen ismét „egységbe tömörítheti” a jelenlegi bajok orvoslására.

Péntek óta rendkívüli állapot van érvényben Santiago de Chilében és több más chilei városban. A metrójegyre vonatkozó áremelés csupán a jéghegy csúcsa, a zavargások hátterében az általános gazdasági helyzet, a megélhetési nehézségek, a nagy társadalmi egyenlőtlenségek állnak.

Hétfőn ismét éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a chilei fővárosban. Ez a harmadik egymást követő nap, hogy az ország több városában korlátozzák a polgárok szabad mozgását és gyülekezéshez való jogát.

Javier Iturriaga tábornok, a főváros rendjéért felelős katonai vezető a televízióban délután bejelentette: este 10 óra és reggel 7 között senki sem hagyhatja el a lakóházakat, csak kivételes, sürgős esetekben, és akkor is csak a hatóságok különleges engedélyével.

Hétfő délután újra többezres, az áremelések ellen tiltakozó gyűléseket tartottak Santiago de Chile különböző pontjain. Az emberek Víctor Jara chilei költő és énekes dalait énekelték, és sokan „Nem az erőszakra” feliratot mutattak fel. Egyes helyeken a rendőrség könnygázgránátokat vetett be ellenük.

A zavargások eddig tizenegy halálos áldozatot követeltek a fővárosban. Tüntetések szerveződtek több vidéki nagyvárosban is.

Pinera az elnöki palotában hétfőn tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a zavargások által okozott anyagi kár országos szinten több százmillió dollárra rúg. Jelezte, hogy újjáépítési tervet kíván kidolgozni a tömegközlekedési hálózat helyreállítására több olyan városban, mint Santiago de Chile vagy Valparaíso, amelyeket a legsúlyosabban érintettek a zavargások, erőszakos cselekmények.

A lakosság szociális körülményeit javítandó olyan reformcsomagot kell létrehozni – mondta –, aminek keretében rendeznék a nyugdíjakat, csökkentenék a gyógyszerárakat és az orvosi vizsgálatokra vonatkozó várakozási időt, nagyobb figyelmet fordítanának az egészségmegőrzésre.