Többeket előállítottak a törökök és kurdok közötti összecsapás miatt Hollandiában

 

Huszonhárom embert vettek őrizetbe a hollandiai Rotterdamban a Törökország szíriai hadműveletét elítélő szerdai tüntetés során a helyi török és kurd közösség tagjai között kitört összetűzések miatt – közölte csütörtökön a rendőrség.

A két közösség tagjai röviddel a kurd kisebbség által szervezett megmozdulás után tűztek össze, mivel a török közösség ellentüntetést hívott össze a helyszínen.

Rendőrségi információk szerint az előállítottakat, akik legtöbbjénél csavarhúzót, vagy más fegyverként is használható tárgyat találtak, nyílt erőszak és agresszió elkövetésével, valamint bántalmazással vádolják.

A Rotterdam belvárosában tartott tiltakozó megmozdulás során kitört összetűzés során három rendőr könnyebben megsebesült.

Mark Rutte holland miniszterelnök a parlament Törökország szíriai offenzívájával foglalkozó alsóházi vitáján határozottan elítélte az erőszakot.

Önök demonstrálhatnak ebben az országban, de mi az ilyet civilizált módon csináljuk. A társadalmi konfliktusokat párbeszéd útján kell megoldani és nem olyan eszközökkel, ahogy azt Rotterdamban láttuk. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan” – idézte Rutte szavait a holland média.

Hollandia több más uniós ország mellett az offenzíva megkezdését követően bejelentette, ideiglenesen leállítja a Törökországnak szánt fegyverszállításokat.

A címlapfotó illusztráció.