A foglalkoztatottság alig nőtt, a keresetek viszont stabilan emelkedtek Erdélyben

 

Erdélyben 1,1 százalékkal többen álltak alkalmazásban 2019 júliusában, mint egy évvel korábban, a nettó átlagkereset 13,3 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben – közölte hétfőn a hivatalos román statisztikai adatok alapján az Erdélystat.ro statisztikai portál.

A portál közlése szerint júliusban 2,012 millió személy állt alkalmazásban Erdélyben, 21 200 fővel több, mint egy évvel ezelőtt, ami 1,1 százalékos növekedést jelent, de azt is jelzi, hogy lassult a növekedés mértéke. 2017 és 2018 júliusa között ugyanis 3,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.

A legfrissebb statisztika szerint az alkalmazottak 2,3 százalékát a mezőgazdaságban és erdőgazdálkodásban, 40,7 százaléka az iparban és építőiparban, 55,5 százaléka pedig a szolgáltatásokban volt foglalkoztatták a legfrissebb, júliusi adatok szerint. Míg, egy év alatt mintegy 9,9 ezer fővel csökkent az erdélyi iparban alkalmazottak létszáma 30,2 ezer fővel növekedett a szolgáltatási szektorban alkalmazottaké.

Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyékben), valamint a Partiumban (Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben) az alkalmazásban állók létszáma az erdélyi átlaghoz képest kisebb mértékben (0,6-0,8 százalékkal emelkedett), míg Közép-Erdélyben (Kolozs és Maros megyékben) ennél nagyobb növekedés volt megfigyelhető (2,2 százalék). Székelyföldön az alkalmazásban állók száma 2019 júliusában 122,7 ezer főt, Partiumban 314,8 ezer főt, Közép-Erdélyben 402,1 ezer főt számlált.

Az erdélyi júliusi nettó átlagkereset 2844 lej (199 ezer forint) volt, ami elmarad a 3199 lejes (224 ezer forint) országos átlagkeresettől. A portál magyarázata szerint az országos átlagot a kiemelkedő 4019 lejes (281 ezer forint) bukaresti átlagkereset tolja felfelé.

Az erdélyi keresetek átlagosan 337 lejjel (23600 forint), 13,5 százalékkal nőttek az elmúlt évben. 2019 júliusában valamivel alacsonyabb átlagkereset jellemezte a mezőgazdaságot (2647 lej, 185 ezer forint), az ipar- és építőipart (2747 lej, 192 ezer forint), míg a szolgáltatási ágazatban magasabb (2931 lej, 205 ezer forint) volt a nettó átlagkereset. A legnagyobb arányban az iparban dolgozók keresete nőtt. Itt a növekedés 20 százalék fölötti.

Az Erdélystat.ro jelentése arra is kitér, hogy a székelyföldi keresetek egyre kisebb mértékben maradnak el az erdélyi átlagtól, utóbbinak a 88,1 százalékát teszik ki.

Erdélyben 2019 júliusára 68,1 ezer főre csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, ami az aktív népesség 2,2 százalékát teszi ki. Az előző év ugyanezen hónapjához viszonyítva Erdély minden régiójában csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, de a csökkenés mértéke és aránya igencsak eltért: míg Bánságban és Észak-Erdélyben 1-2 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma, Közép-Erdélyben 18,2 százalékos volt a csökkenés. Székelyföldön átlag közeli értékek figyelhetőek meg: a regisztrált munkanélküliek száma egy év alatt 1,1 ezer fővel, 7,8 ezer főre mérséklődött, ez 12,5 százalékos csökkenést jelent.

A címlapfotó illusztráció.