Nevetőgörcsöt kapott a dán kormányfő

 

Nem tudta visszatartani nevetését Mette Frederiksen dán kormányfő parlamenti beszédében, amikor bejelentette, hogy négy elefántot és egy tevét vásároltak. A felszólalás végén az egész parlamentben nevetésben tört ki.

Dánia már évekkel ezelőtt betiltotta az elefántok cirkuszi alkalmazását, és a tervek szerint a tiltást az összes vadállaltra kiterjesztik. Az erről szóló törvénytervezetet még az év vég előtt megvitatják.

Egy hete azonban arról az utolsó négy elefántról volt szó, amelyeket korábban az ország cirkuszaiban dolgoztattak, és amelyeket most a kormány megvásárolt. A tervek szerint Ramboline, Lara, Djunga és Jenny egy állatmenhelyen kerül elhelyezésre – számolt be az Euronews.

A kormányfő parlamenti felszólalásában azt magyarázta, hogy Ramboline elválaszthatatlan barátjától Alitól, aki egy teve, ezért nem lenne tisztességes, ha az állatokat elválasztanák egymástól, ezért őt is megvették. Ezután kezdődött a ritkán látott jelenet a dán parlamentben.