Elhalasztotta a rendezetlen Brexit elkerülésének kikényszerítéséről a döntését a skót főbíróság

 

Elhalasztotta szerdán a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság a jogerős döntést annak a keresetnek az ügyében, amelynek beterjesztői bírósági intézkedéssel kívánják rákényszeríteni a brit kormányt a rendezetlen Brexitet tiltó törvény betartására.

Cikkünk frissült.

Az Edinburghban ülésező Court of Session első fokon eljáró tanácsa hétfőn elvetette a jogászok és skót parlamenti képviselők által beterjesztett indítványt, azzal az indokkal, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök írásban elkötelezte magát a rendezetlen Brexitet tiltó és megállapodás híján a kilépés halasztásának kezdeményezését előíró törvény végrehajtása mellett.

Az eljárás kezdeményezői a döntést megfellebbezték, de a Court of Session fellebbviteli tanácsa szerdán úgy döntött, hogy október 21-ig elhalasztja a jogerős határozatot. Az indoklás szerint addig várhatóan a jelenleginél „sokkal világosabb lesz az összkép” a Brexitről folyó vitában.

A brit parlament jövő szombaton, közvetlenül a Brexit-folyamat szempontjából kritikus jelentőségű EU-csúcs után rendkívüli ülést tart. A törvény szerint megállapodás híján Johnsonnak aznap kellene kezdeményeznie a Brexit halasztását az EU-nál.

A brit parlamentarizmus történetében rendkívül ritka a szombati ülésezés. Ilyesmire legutóbb 1982-ben volt példa, amikor az argentin hadsereg elfoglalta a Nagy-Britanniához tartozó dél-atlanti Falkland-szigeteket.

A londoni alsóház – a kormányzó Konzervatív Párt számos, a tory frakcióból azóta kizárt képviselőjének támogatásával – a múlt hónap elején fogadta el azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amelynek alapján ha október 19-ig, vagyis a jövő szombatra összehívott rendkívüli parlamenti ülés napjáig a törvényhozás nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz és a megállapodás nélküli Brexithez sem, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Boris Johnson az utóbbi hetekben többször is határozottan leszögezte, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó, és a brit EU-tagság október 31-én mindenképpen megszűnik, akár megállapodással, akár anélkül.

Folyamatosan hangoztatja ugyanakkor azt az álláspontját is, hogy a kormány tartja magát a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényhez.
A brit miniszterelnök eddig nem részletezte, hogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást miképp oldaná fel.

A brit sajtóban felmerülő találgatások között szerepel egy olyan forgatókönyv, hogy Johnson jövő szombaton megírja a halasztást kezdeményező levelet az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak – eleget téve ezzel a törvényi előírásnak –, de közvetlenül utána egy másik levelet is írna, amelyben visszavonná a halasztási kezdeményezést.

Az utóbbi időben azonban több olyan jogi szakvélemény is elhangzott, hogy Johnson ezzel a megoldással is megsértené a rendezetlen Brexitet tiltó jogszabályt.

Ha a jövő heti EU-csúcsértekezleten sikerülne megállapodást elérni a brit kormány által a Brexit feltételrendszeréről minap beterjesztett új javaslatcsomagról, akkor ezt a kormány a jövő szombati parlamenti ülésen a képviselők elé terjesztené szavazásra. A múlt héten benyújtott brit javaslatcsomag azonban az Európai Unió részéről hűvös fogadtatásra lelt.

Boris Johnson és Angela Merkel német kancellár kedden félórás telefonbeszélgetést tartott, és a Downing Street szóvivőjének beszámolója szerint Merkel azt közölte a brit miniszterelnökkel, hogy a mostani brit javaslatcsomag alapján „rendkívül valószínűtlennek” tartja a megállapodást.

A német kormány nem részletezte a beszélgetés tartalmát, arra hivatkozva, hogy magánjellegű megbeszélésről volt szó. Név nélkül idézett EU-illetékesek azonban a BBC-nek nyilatkozva kétségbe vonták, hogy Merkel szó szerint ezt mondta volna Johnsonnak a telefonbeszélgetésben.

A tárgyalások mindenesetre folytatódnak: Boris Johnson várhatóan csütörtökön Dublinban tárgyal Leo Varadkar ír miniszterelnökkel. A Brexit-folyamat leghevesebben vitatott eleme az, hogy miképp lehetne elkerülni az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállítását a Brexit után.

A címalapfotó illusztráció.