Terrorcselekménynek minősítették a Limburgban történt teherautós ütközést

 

Terrorcselekménynek minősítették a németországi Limburgban hétfőn történt teherautós ütközést – jelentette kedden a ZDF német országos közszolgálati televízió biztonsági körökből származó értesülésekre hivatkozva.

2019. október 8-án közreadott kép a Hessen tartománybeli Limburgban előző nap történt teherautós ütközés helyszínéről (Fotó: MTI/EPA/Maximilian See)

A Hessen tartományi kisvárosban hétfőn késő délután egy teherautó belehajtott több autóba, az ütközésben nyolc ember megsérült, köztük a teherautó vezetője.

A ZDF értesülése szerint a sofőr egy 30 éves szíriai férfi volt, aki lopta a járművet.

Az első rendőrségi közlemények több mint tíz sérültről számoltak be, köztük egy súlyos állapotban lévő sérültről. A Frankfurter Neue Presse (FNP) című lap a hírportálján azt írta, hogy 17 ember sérült meg.

A Hessen tartományi bűnügyi hivatal (LKA) arról számolt be: továbbra is ismeretlen a németországi Limburgban történt teherautós ütközés háttere.  A közlemény szerint emberölési kísérlettel gyanúsítanak egy 32 éves szíriai állampolgárt, aki hétfő délután erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó. Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett.  Véletlenül a közelben tartózkodott a szövetségi rendőrség több munkatársa, akik a gyanúsítottat elfogták és átadták a helyi rendőrségnek. Az Offenbach járásban élő férfi előzetes letartóztatásáról kedden dönt az illetékes bíróság.

Két helyszínen házkutatást tartottak, lefoglaltak a többi között mobiltelefonokat és adathordozókat. Az eset hátterének vizsgálata még tart, a cselekmény indítékáról nincsenek adatok, a nyomozást minden lehetséges irányban folytatják – áll a közleményben, amellyel az LKA nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a hatóságok terrortámadásnak minősítették a történteket.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a gyanúsított 2015-ben érkezett Németországba menedékkérőként. Volt már rendőrségi ügye különböző bűncselekmények miatt. A hatóságoknak nincsenek arra utaló értesüléseik, hogy kapcsolatban állna iszlamistákkal vagy más szélsőséges körökkel. Az állam elleni súlyos bűncselekmények, köztük a terrorcselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészségen több lap és hírportál megkeresésére közölték, hogy nem vonják magukhoz az ügyet, de követik a nyomozás fejleményeit és szoros kapcsolatban állnak a hesseni tartományi hatóságokkal.