Irán tiltakozik a küszöbönálló török offenzíva ellen

 

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter közölte, hogy tiltakozását fejezte ki török kollégájának, Mevlüt Cavusoglunak Törökország küszöbönálló szíriai offenzívája miatt.

 Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Zaríf hétfő este telefonon beszélt a török diplomácia vezetőjével az északkelet-szíriai fejleményekről – írta honlapján a teheráni külügyminisztérium.

Cavusoglu jelezte: Törökország tiszteletben tartja Szíria területi épségét, és a török hadművelet ideiglenes jellegét hangsúlyozta.

Zaríf aláhúzta: Irán ellenzi a katonai akciót, és felszólítja Ankarát Szíria integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartására. Az iráni külügyminiszter egyúttal a terrorizmus elleni harc fontosságát, valamint a biztonság helyreállításának szükségességét hangsúlyozta.

Irán – Oroszországgal együtt – Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét támogatja, míg Törökország a felkelők oldalán áll. A három ország 2017-ben Asztanában tárgyalássorozatot indított a szíriai konfliktus lezárása érdekében.

A hétfő esti telefonbeszélgetésben Zaríf rámutatott, hogy az adanai megállapodás keretében kellene választ találni Törökország aggodalmaira. Az 1998-ban kötött egyezmény a szíriai-török konfliktus rendezését célozta. A válság oka az volt, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) akkori vezetője, Abdullah Öcalan Szíriában rejtőzködött, és bázisokat hozott létre az ország területén. Törökország szerint az adanai megállapodás felhatalmazza a PKK és szövetségesei elleni műveletekre Szíria területén a helyi vezetés ellenintézkedései híján.

Törökország a hét végén csapatokat és fegyvereket vont össze Szíriával szomszédos határánál azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette: országa hadműveletre készül az Egyesült Államok által támogatott kurd vezetésű fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. Eközben az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást Északkelet-Szíriából, miután Washington bejelentette: nem bonyolódik bele szíriai szövetségese, a helyi kurd fegyveres koalíció ellen indítandó török hadműveletbe. Az amerikai döntést az SDF kurd vezetésű szíriai ernyőszervezet hátba szúrásként értékelte.

Törökország terrorszervezetnek tartja a határ túloldalát ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát, amely az SDF gerincét alkotja. Ankara szerint az YPG kapcsolatban áll a törökországi szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), amelyet nem csak Törökország, hanem az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tekint.