Előre eltervezhette a merényletet a párizsi késelő

 

Előre eltervezhette a tömeggyilkosságot az a karibi térségből származó férfi, aki négy rendőrt ölt meg tegnap Párizsban. Felesége szerint már szerda este ideges volt, majd másnap bement a rendőr-főkapitányságra és kerámiakéssel megölt négy embert. A támadó másfél éve tért át az iszlám hitre, a hatóságok vizsgálják, hogy ennek köze lehet-e a gyilkosságokhoz. A francia kormányszóvivő azzal védte: attól, hogy valaki „muzulmán, még nem lesz terrorista”. A férfi feleségét is őrizetbe vették, és kihallgatják – hangzott el az M1 Híradójában.

Az elkövető ebédiőben, délután egy óra körül támadt késsel a kollégáira a párizsi rendőr-főkapitányságon. Három férfit és két nőt szúrt meg, a támadásban négyen haltak meg, egy nőt válságos állapotban vittek kórházba. Az elkövetőt végül egy rendőr lőtte le a kapitányság udvarán.

„Tart a nyomozás, amelynek a középpontjában az áll, hogy kiderítsük az okokat. A késelőt egy rendőr ártalmatlanította, aki lelőtte a 45 éves férfit” – mondta Remy Heitz, Párizs főügyésze.

A tettes 16 éve dolgozott a kapitányságon, informatikus volt. Sajtóhírek szerint

a férfi másfél éve áttért az iszlám hitre.

Egyes források szerint az utóbbi időben már nem volt hajlandó köszönni a nőknek, és többször illetlenül viselkedett a munkahelyén a kollégáival, amiért a főnöke be is hívatta – közölte az M1.

A hatóságok néhány órával a késelés után házkutatást tartottak az elkövető otthonában, Párizs elővárosában. A rendőrök őrizetbe vették az elkövető feleségét. Sajtóhírek szerint felmerült a gyanú, hogy

az asszony radikális muszlim lehet.

„Munkatársainkat is azonnal mozgósította az ügyészség, hogy ők is segítsék a nyomozást, hogy a teljes igazságra fény derüljön” – mondta Christophe Castaner belügyminiszter.

A támadás egy nappal azután történt, hogy Párizsban 27 ezer fő részvételével tartották meg a „harag menetét”, amelyen a rendőrök  a testületnél kialakult áldatlan állapotok és Emmanuel Macron köztársasági elnök tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoztak. Ez volt az elmúlt 20 év legnagyobb demonstrációja.

A francia terrorelhárítási ügyészég vette át a nyomozást

A francia terrorelhárítási ügyészég vette át pénteken a nyomozást a párizsi rendőr-főkapitányságon négy áldozatot követelő késes ámokfutás ügyében – erősítette meg a francia főváros vádhatósága a dpa német hírügynökség megkeresésére.

„A bűnügyi nyomozók által gyűjtött bizonyítékok fényében, a vizsgálatnak ezen a pontján a terrorelhárítási ügyészég vette át a nyomozást a rendőr-főkapitányságon előző nap történt események ügyében” – közölte a párizsi ügyészség.

A párizsi ügyészség eddig szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, de terrorizmus ügyében nem nyomozott, a francia hírügynökség szerint a terrorelhárítási ügyészég eddig mindössze „nagyon közelről figyelte” a nyomozást.

A Reuters hírügynökség megjegyzi: a tisztségviselők még nem foglaltak állást, hogy terrorista indítéka lett volna a támadásnak, de az, hogy a terrorelhárítási ügyészség vette át a nyomozást általában arra utal, hogy a vizsgálatok erre is összpontosítanak.

Egy igazságügyi forrás szerint a terrorelhárítási ügyészég azt követően vette át a nyomozást, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

„Attól mert muszlim valaki, még nem lesz terrorista. Az, hogy áttért az iszlám hitre, az nem utal automatikusan a radikalizálódásra” – mondta pénteken Sibeth Ndiaye kormányszóvivő.