Német kormányszóvivő: több embert kell a görög szigetekről visszaszállítani Törökországba

 

Az eddiginél több embert kell visszaszállítani Törökországba az égei-tengeri görög szigetekről a menedékkérők elhelyezési körülményeinek javítása érdekében - mondta hétfőn a német kormányszóvivő Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján kiemelte, hogy a német szövetségi kormány szerint az EU-Törökország menekültügyi megállapodás következetes végrehajtásával “gyorsan és jelentősen” növelni kell a szigetekről Törökországba visszaszállított emberek számát.

Mint mondta, „tragédia, és minket is megráz”, hogy a Leszbosz szigeti móriai táborban tűzvész pusztított és meghalt két ember – egy nő egy gyermeke -, ezért is mindent meg kell tenni a táborokban uralkodó állapotok javításáért. Ennek „egyik kulcsa” az eddiginél több ember visszaszállítása Törökországba, a 2016-os megállapodás alapján.

Az athéni vezetés is így ítéli meg a helyzetet, és „teljes mértékben bízunk abban, hogy megteszi a helyes lépéseket” – tette hozzá a német kormányszóvivő.

Azokra az újságírói felvetésekre, hogy a megoldás egy másik kulcsa az lehetne, hogy Németország átvesz menedékkérőket Görögországtól, hangsúlyozta, hogy az európai uniós tagországok, így Németország is jelentős segítséget nyújt Görögországnak a menekültügyben mutatkozó gondok megoldásához, most pedig az EU-Törökország megállapodás azon elemének végrehajtására kellene összpontosítani, amely az illegális migráció visszaszorítása céljával a görög szigeteken jogalap nélkül tartózkodó emberek visszaszállításáról szól.

A 2016 márciusában kötött EU-Törökország megállapodás szerint vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A címlapfotó illusztráció, a képen a görögországi Leszbosz szigetén fekvő Moriában lévő migránstábor lakói alszanak egy sátor mellett 2019. szeptember 30-án, miután az előző nap a körülményeik miatt tiltakozó migránsok gyújtogattak és összecsaptak a rendőrökkel a túlzsúfolt táborban. A tűzben két ember életét vesztette. (Fotó: MTI/AP/Michael Varaklas)