Példaképnek nevezte Orbán Viktort az Olasz Testvérek elnöke

 

Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal.

Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta, azért hívta meg a magyar kormányfőt , mivel „modellnek” tartja a visegrádi országokat, és köztük mindenekelőtt Magyarországot.

„Megmutatják, hogyan lehet Európában felemelt fővel tagállamnak lenni, miként lehet Európában erősnek megmaradni saját identitásunk, határaink, vállalkozásaink, családjaink védelmével” – jelentette ki a FdI elnöke.

Hozzátette: „Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi”.  Hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a „patrióta” mozgalmak részvételével, amelyek „az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben”.

Giorgia Meloni pénteken nyitotta meg az Atreju nevű pártrendezvényt, amelyet az egymás utáni második évben ismét a római Tiberis-szigeten rendeznek meg.

Az eredetileg az olasz jobboldali fiatalok politikai, kulturális találkozóját 1998-ban Giorgia Meloni indította útjára. Nevét Michael Ende A végtelen történet regényének egyik szereplőjéről kapta.

Az idei kiadás a Kihívás a csillagokig címet, Olaszország nagyot mer gondolni alcímet kapta. A három napos találkozó szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Mateo Salvini a Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája beszélgetés keretében.