Újabb gyanúsítottakat vettek őrizetbe a genovai hídomlás ügyében

 

Újabb kilenc embert vettek őrizetbe az olasz hatóságok pénteken a tavaly augusztusban leomlott Morandi híd katasztrófájával összefüggésben.

Az őrizetbe vettek között vannak a Morandi hidat is működtető Autostrade par Italia (ASPI) magánautópálya-kezelő vállalat szakemberei. Az olasz sajtó értesülései szerint a hatóságok azzal gyanúsítják őket, hogy meghamisították az általuk kezelt autópályahidak biztonsági ellenőrzésével kapcsolatos dokumentumokat a genovai baleset előtt és után is, hogy kedvezőbb színben tüntessék fel a hidak állapotát.

A Morandi híd váratlanul omlott össze tavaly augusztusban, negyvenhárman haltak meg. Több mint nyolcvan személy ellen emeltek eddig vádat vagy indítottak vizsgálatot a katasztrófa miatt, köztük a hidat üzemeltető autósztráda-társaság menedzserei és mérnökei, valamint a római közlekedési minisztérium és az olasz közútkezelő (ANAS) több tisztségviselője ellen. Az 1967-ben emelt híd az első feltételezések szerint a hiányos karbantartás miatt omlott össze.

Az új híd építését már elkezdték, és a tervek szerint jövő tavasszal adják át.

A címlapfotó illusztráció.