Fia örökségébe került egy brit férfinak a gyorshajtás

 

Száz fontra büntettek három éve gyorshajtásért egy brit férfit, ám nem ismerte el felelősségét, és jogi útra terelte az ügyet. Nem jött ki jól belőle, ugyanis összesen 30 ezer fontja bánja a pereskedést, amit fia örökségéből fedezett.

A 71 éves férfi Worcester belterületén a megengedett a 30 mérföld helyett 35 mérfölddel haladt 2016 novemberében. Nagyon meglepődött, amikor 100 fontos bírságot kapott – olvasható a BBC oldalán. 

Meg volt győződve igazáról, hogy betartotta a szabályokat ezért perre vitte a dolgot. Egy szakértőt kért fel, aki szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi kamera egy a másik sávban lévő autót mérte be.

A bíróság nem fogadta el a szakértő véleményét. Az egykor mérnökként dolgozó nyugdíjas férfi keresetét pedig összesen négyszer utasította el a bíróság. Ám továbbra sem adta fel és fellebbezett, de a törvényszéken is vesztett.

A hároméves pereskedés 30 ezer fontjába, mintegy 11 millió forintjába került. Az ügyvédi költségek a perköltség kétharmadát tették ki.

A brit sajtónak elmondta, hogy csalódott az igazságszolgáltatásban, de már bánja az egészet. Főleg úgy, hogy a perköltségeket fia örökségéből fedezte.