Szombaton kezdődik a kolozsvári magyar napok rendezvénysorozata

 

Kilenc napon át biztosít kulturális élményt és kikapcsolódást a kolozsváriak, valamint a városba látogatók számára a szombaton kezdődő kolozsvári magyar napok rendezvénysorozata.

A szervezők a Kolozsváron kedden tartott sajtótájékoztatójukon elmondták: 133 helyszínen mintegy 630 program várja az érdeklődőket. A programok között a Magyarnapok.ro honlapon vagy a kolozsvári magyar napok telefonos alkalmazáson keresztül lehet böngészni.

Gergely Balázs főszervező felidézte: a kilenc évvel ezelőtt szervezett első magyar napok előtt a kolozsvári magyarság közérzete rossz volt amiatt, hogy nem sikerült megakadályozniuk a Fő tér felvonulási térré való átalakítását. A kolozsvári magyar napok szervezőcsapata azonban lehetőséget látott a kopárrá változtatott, lekövezett, tömegrendezvények befogadására alkalmassá vált térben, és azt tűzte ki célul, hogy elsőként foglalja ezt el.

 Változatos programokkal várják az érdeklődőket

Kijelentette: a programsorozat azóta mintául szolgált megannyi erdélyi vegyes lakosságú város magyar közösségének. Hozzátette: a tizedik magyar napokon kiállítással tekintenek vissza a korábbi évek kolozsvári és más városokban szervezett magyar napjaira. A programok közül kiemelte a magyar Állami Népi Együttes kimondottan erre az alkalomra készített előadását említette, melyet a vasárnapi nyitógála keretében nézhet meg a közönség és a Magyar Állami Operaház Szerelmi bájital című szabadtéri előadását.

Szabó Lilla programigazgató elmondta: a fesztivál különböző helyszínein mintegy száz gyermekprogrammal, ötven filmvetítéssel, 25 tárlatmegnyitóval, városnéző sétákkal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház miniévadával, futó- és sakkversennyel várják az érdeklődőket. A kiállítások közül a Kolozsváron született Korniss Péter fotográfus Változások című kiállítását, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum Ady-emlékkiállítását emelte ki.

Két szoboravató is lesz a magyar napok keretében: a Magyar Unitárius Egyház Dávid Ferenc egyházalapítónak, a Művészeti Múzeum pedig alapítójának, Ditrói Ervinnek állít szobrot, és idén is megrendezik a Szent István-napi Néptánctalálkozót, a Mimesis kortárs művészeti fesztivált.

Jelentősen nőtt a magyar napok támogatása 

Gergely Balázs elmondta, soha nem volt olyan jó a szervezők és a polgármesteri hivatal közötti együttműködés mint az idén.Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere megjegyezte: míg a kilenc éve rendezett első magyar napok szimbolikus, 3000 lejes (210 ezer forintos) támogatást kapott a várostól, mára az önkormányzati finanszírozás elérte az 530 ezer lejt (37 millió forintot). Az alpolgármester azt is elmondta, hogy idén a fesztivál idején sűrűbben fognak járni és este egy órával tovább közlekednek a legfontosabb vonalakon az autóbuszok és a villamosok.