Háromszáz repülőjáratot töröltek a tüntetések miatt Hongkongban

 

Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik – jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A felfüggesztett kiadatási törvény végleges visszavonását követelő tüntetők a hongkongi nemzetközi repülőtéren 2019. augusztus 12-én (Fotó: MTI/AP/Vincent Thian)

A Hongkong Lantau-szigetén található, a világ egyik legforgalmasabbjának számító nemzetközi repülőterén mintegy 160 kimenő, és 150 beérkező járatot töröltek kedden. Több száz utas kényszerült a repülőtéren tölteni az éjszakát azt követően, hogy hétfő délután az összes aznapi, összesen csaknem 180 járatot töröltek. A Hongkongban rekedt utasok ráadásul vagy semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mikor kelhetnek útra, vagy téves információt küldtek ki nekik üzenetben–  írja a SCMP.

A repülőtér vezetése arról nem számolt be, hogy pontosan mi indokolja a keddi járatok törlését. A végig békésen zajló ülőtüntetés résztvevőinek többsége még hétfőn éjszaka távozott, kedd délelőtt már csak egy kisebb csoport maradt a helyszínen.

Hónapok óta tartó tüntetéshullám

Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tüntetők „szakadékba taszítják a várost a jogállamiság lerombolását” célzó törekvéseikkel. A kormányzó könnyeivel küzdve azt mondta: a nemzetközi repülőtér működését ellehetetlenítő ülőtüntetés, a rendőrőrsök elleni támadások, valamint a megmozdulások során alkalmazott forgalomakadályozás következtében Hongkong többé nem biztonságos hely. Lam a sajtótájékoztatón elhárította az újságírók kérdéseit az esetleges lemondásáról – írja a SCMP.

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

A terrorizmus első jelei

A megmozdulások hétről-hétre egyre hevesebb összecsapásokba torkollnak a városban. A tiltakozók közül néhányan vasárnap téglákat és Molotov-koktélokat dobtak a rendőrökre, akik szintén egyre kíméletlenebbül lépnek fel velük szemben, a tömegoszlató eszközök egész arzenálját bevetve ellenük.

Megfigyelők aggodalommal tekintenek Peking fokozódóan elutasító állásfoglalásaira, attól tartva, hogy amennyiben a hongkongi kormányzatnak nem sikerül lecsillapítania a kedélyeket, Kína közbeavatkozna a „rend helyreállítására”, melyet elsődleges feladatként jelölt meg. Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője ráadásul hétfőn úgy nyilatkozott: „a szélsőséges tüntetők különösen veszélyes tárgyakkal támadtak a rendőrökre, ami már önmagában bűncselekménynek számít, és a terrorizmus első jeleiről árulkodik”. A „terrorizmus” bélyege ürügyként szolgálhat a kemény fellépésre Peking részéről.

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért Kínához, és az „egy ország, két rendszer” elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A tiltakozók azonban úgy látják, Peking egyre növeli a befolyását, és ezzel egy időben korlátozza a hongkongi demokratikus jogokat.

Az emberek összebékítése az észszerű lépés

Katasztrófa lenne a kínai beavatkozás a politikai válság sújtotta Hongkongban a különleges közigazgatási terület utolsó brit kormányzója szerint. Chris Patten úgy véli, Hszi Csin-ping kínai államfőnek az emberek egyesítésére kellene törekednie. A konzervatív párti brit politikus a BBC rádiójában úgy fogalmazott, kontraproduktív volt kínai részről más eszközök bevetésével fenyegetőzni arra az esetre, ha nem csillapodnak a tüntetések. Hozzátette: Hszi Csin-ping hivatalba lépése óta mindenhol üldözik az eltérő véleményeket és a másként gondolkodókat, és a kommunista párt ellenőriz mindent.

Chris Patten szerint Boris Johnson brit kormányfőnek arra kellene kérnie Donald Trump amerikai elnök jelenleg Londonban tartózkodó nemzetbiztonsági tanácsadóját, John Boltont, hogy az amerikai kormány is nyilvánítsa ki egyetértését azzal, hogy katasztrófa lenne a kínai beavatkozás Hongkongban.

A diplomata reményét fejezte ki, hogy a kínai államfő belátja, az emberek összebékítése az észszerű lépés, még akkor is, ha a tüntetések már 10 hete tartanak.