Karddal ölt egy szír férfi a nyílt utcán Németországban

 

Több tucat ember nézte végig, ahogy két férfi veszekedik Stuttgartban fényes nappal a nyílt utcán, majd az egyikük egy kardot előrántva többször megszúrta a másikat. Az áldozat, egy német–kazah férfi belehalt a sérüléseibe – közölte a Magyar Nemzet a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva.

Cikkünk frissült.

A Magyar Nemzet internetes portálja azt írta: a tanúk szerint a tettes azt kiabálta 36 éves német–kazah áldozatának, hogy „miért tetted”. Ezután előrántotta kardját, és többször is megszúrta a férfit. A támadó az egyik karját is levágta.

A rendőrség azonnal üldözőbe vette a kerékpáron menekülő migrációs hátterű gyilkost.

A brutális cselekedetről videófelvételek is készültek, amelyen jól látszik, hogy a támadó bozótvágóval végzett áldozatával. A fegyvert a rendőrök később egy bokorban találták meg.

A rendőrség őrizetbe vett egy embert, és azt vizsgálják, szóba jöhet-e tettesként – írták.

A Bild szerint a feltételezett elkövető 2015-ben érkezett az országba. Bolti lopás és rongálás miatt büntetett előéletű.

A Stuttgarter Zeitung című lap beszámolója szerint a helyszínre érkező rendőrök holtan találták az áldozatot, testén több szúrt és vágott sebbel. A fegyver a szemtanúk leírása szerint egy machete jellegű nagy kés volt, egy bokorból került elő még szerda este.

Ezen a héten ez már a második olyan gyilkossági ügy, amely óriási felháborodást okozott Németországban, és amit migrációs hátterű tettes követett el.

Hétfőn egy eritreai férfi az érkező vonat elé lökött egy nőt és nyolcéves kisfiát. Az anya még ki tudott menekülni a sínekről, ám gyermekét nem tudta megmenteni, a fiút halálra gázolta a vonat.

Az ortodox keresztény férfi Svájcban kapott menedékjogot 2006-ban, és nemrég még beilleszkedési sikertörténetként tartották számon, egy ideje azonban pszichiátriai kezelés alatt állt. Mielőtt elhagyta svájci lakhelyét, saját feleségére és gyermekeire, valamint egy szomszédjára is rátámadt – hangzott el az M1-en.

A címlapfotó illusztráció.