Szijjártó: Kötelezővé akarják tenni az ENSZ Globális Migrációs Csomagját

 

Ismételten kiderült, hogy a bevándorláspárti erők kötelezővé akarják tenni a világ legveszélyesebb migrációs dokumentumát, az ENSZ Globális Migrációs Csomagját – nyilatkozta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ közgyűlése szavazott a tavaly decemberben elfogadott Globális Migrációs Csomag utókövetési mechanizmusáról, a szavazáson 118 ország voksolt igennel, 5 ország – Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Izrael és Észtország nemmel, 13-an tartózkodtak, és 57 ország nem vett részt a szavazáson.

Az ENSZ Globális Migrációs Csomagjának végrehajtását nem szavazták meg a V4-országok – a csehek tartózkodtak, a szlovákok nem jelentek meg a szavazáson – ami jól mutatja szövetségünk egységét – mondta Szijjártó Péter, majd emlékeztetett: az öt elutasító ország közül négy már a tavaly decemberi elfogadásnál is nemmel szavazott a migrációs csomagra, és most a csomag végrehajtására már Észtország is nemet mondott.

Szijjártó Péter szerint a jövőben is arra kell felkészülnünk, hogy a brüsszeli és az ENSZ-ben dolgozó bevándorláspárti bürokraták mindent meg fognak tenni azért, hogy a migrációs csomagot a világon mindenhol kötelezővé tegyék, ha egészben nem ment, akkor részenként próbálják meg ráerőltetni az országokra.

A külügyminiszter hangsúlyozta: amit az ENSZ elfogad, az a nemzetközi jogalkotás és a bírói gyakorlat részévé válik, ezért szüntelenül harcolni kell a bevándorláspárti javaslatok ellen. Szijjártó Péter megállapodott a lengyel belügy- és az észt külügyminiszterrel egy állandó figyelmeztetési mechanizmusról, amelynek keretében már a kezdeti fázisokban „ellene tudunk menni az ilyen bevándorláspárti javaslatoknak, akár az ENSZ-ben, akár Brüsszelben születnek.”