Hatalmas összeget számlázott ki randalírozó utasának egy brit légitársaság

 

Összesen 85 ezer fontos (több mint hatvanmillió forintos) számlát küldött randalírozó utasának a Jet2 brit légitársaság, amelynek repülőgépe az utas agresszív magatartása miatt visszatérni kényszerült a múlt hónapban a londoni Stansted repülőtérre.

A légitársaság szerint Chloe Haines agresszív, goromba és veszélyes magatartása miatt kellett a repülőgépnek megszakítania útját és visszafordulni. A Jet2 eltiltotta a nőt egész életére attól, hogy a légitársaság gépein repüljön.

A Törökországba tartó géphez még a brit királyi légierő Typhoon harci gépeit is riasztották, azok kísérték vissza Londonba. A 25 éves nőt a leszállás után a rendőrök letartóztatták, jelenleg óvadék ellenében van szabadlábon. A nő ellen a vád testi sértés, rongálás és repülőgép veszélyeztetése. Augusztus 21-én kell megjelennie a bíróság előtt.

Steve Heapy, a Jet2 elnök-vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a légitársaság megpróbálja visszaszerezni a visszafordulás miatt keletkezett többletköltségeit. Haines magatartása az egyik legsúlyosabb utas által elkövetett agresszió volt, amellyel a légitársaság találkozott – tette hozzá.