Felborult egy rákhalászhajó Honduras partjainál 26-an meghaltak

 

Felborult a viharos időben egy rákhalászhajó szerdán Honduras atlanti-óceáni partjainál, és legalább 26 ember életét vesztette – közölte a hadiflotta egy szóvivője.

A Puerto Lempira kikötőváros közelében balesetet szenvedett hajó legénységének 47 tagját ugyanakkor sikerült kimenteni – mondta el José Domingo Meza szóvivő.

A júliusban kezdődő és februárig tartó rákhalászati szezon miatt számos különböző hajó sereglett össze a közép-amerikai ország partjai mentén, és a szerencsétlenség térségében néhány órával korábban egy másik halászhajó is felborult, de ott a 49 tagú legénység mindegyik tagját kimentették.

A szóvivő megjegyezte, hogy ez utóbbi járművet összesen 31 fős legénységre méretezték.

A hondurasi kereskedelmi flotta igazgatója, Jan Carlos Rivera a helyi HCH televíziónak elmondta, hogy már számos alkalommal kellett halászhajók engedélyét bevonniuk a vízi járművek túlterhelése miatt.