Mikor köthet ki hajó egy adott ország kikötőjében?

 

Nem volt szükséghelyzetben a Sea-Watch 3 az esetet vizsgáló olasz ügyész szerint. A civil hajó kapitányát a körülmények nem kötelezték arra, hogy Lampedusa kikötőjébe behajózzon az olasz hatóságok tiltása ellenére. Az ügyész eljárást megindítását szorgalmazza a német állampolgárságú kapitány ellen, és az olasz belügyminiszter úgy nyilatkozott, provokáció történt.

urópába igyekvő illegális bevándorlók rendőri őrizet mellett partra szállnak Lampedusán 2019. június 29-én, miután az őket szállító Sea Watch 3, a Sea-Watch nevű német nem kormányzati szerv holland bejegyzésű hajója kikötési engedély nélkül, erőszakkal behajtott a kikötőbe. Az olasz hatóságok hajói megpróbálták feltartóztatni, de a Sea Watch 3 az egyiknek majdnem nekiment és a dokknak szorította. A kapitányt őrizetbe vették. MTI/EPA/ANSA/Elio Desiderio

Rendőri őrizet mellett szálltak partra a bevándorlók Lampedusán a Sea-Watch 3 hajóról (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Elio Desiderio)

Az olasz rendőrség azután vette őrizetbe a Sea-Watch 3 civil hajó német kapitányát, miután kikötött Lampedusában. A kapitány Carola Rachete korábban a Sea-Watch 3 fedélzetén kialakult, szerinte tarthatatlan körülményekre hivatkozott, és ezzel igazolta, hogy a hajóval a dél-olaszországi kikötőbe behajózott, áttörve az olasz hatóságok hajóblokádját. A manőver során majdnem nekihajtott az olasz pénzügyőrség egyik katonai hajójának. A kapitányt akár

15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják.

A tengeri törvények értelmében egy hajó csak súlyos technikai problémák vagy komoly egészségügyi sérülések esetén köthet ki egy ország kikötőjében – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Nem volt indokolt a hajó kikötése

Mint mondta, a Sea-Watch 3 esetében egyik indok sem állt fenn, sőt az olasz partoknál eltöltött három hét alatt akár német vagy holland felségvizekre is hajózhatott volna, hiszen egy németországi segélyszervezet hajója, amely holland zászló alatt fut.

A hajó arra várt, hogy megkapja az engedélyt a kikötésre, ugyanakkor pontosan tudta a hajó kapitánya, hogy ez nem fog megvalósulni, hiszen

ellenkezik az olasz törvényekkel.

Ráadásul olyan törvényekről van szó, amelyet nemrég fogadtak el egy biztonsági törvénycsomag keretében – hívta fel a figyelmet Halkó Petra, a Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője. Szerinte a kapitánynak tisztában kellett lennie a jogszabályokkal, amelyek megszegése esetén jelentős pénzbírságra vagy különféle jogi procedúrákra számíthat.

Erős provokáció

Úgy véli, erős provokációról is szó van, ugyanis az egyenlőség, az emberi jogok és a humanitárius címszavak mögé bújva akarják nyomás alá helyezni azokat a tagállamokat, amelyek fellépnek az illegális bevándorlással szemben. A Sea-Watch számtalan más tagország kikötőjébe is érkezhetett volna, mégis az olasz partokat választotta – tette hozzá.

Georg Spöttle arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet bírósága dönt azokban a kérdésekben, amikor bármilyen törvény- és jogsértés történik a nemzetközi vizeken. Azonban a

határvédelem és a parti vizek védelme nemzeti hatáskörbe tartozik.

Hozzátette, még az áthajózás kérdésére is külön jogszabályok vonatkoznak, de az sem sértheti egy ország közbiztonságát.

A kapitány veszélyeztette a tengeri forgalmat

Elmondta, a Sea-Watch 3 kapitánya veszélyeztette a tengeri forgalmat, különösen az olasz pénzügyőrség egyik hajóját, amelyet a dokk falához szorított. Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt személyi sérülés – hangsúlyozta. Hozzátette, a liberális német és osztrák sajtóban ugyanakkor szinte csak arról lehetett olvasni, hogy védik a hajó kapitányát, hősként tüntetik fel, aki csak az emberéletek megmentését tartotta szem előtt.

Halkó Petra szerint egy olyan paradox helyzet áll fenn, hogy míg a nyugati országok politikai vezetői bírálják azokat az országokat, amelyek célként tűzték ki állampolgáraik biztonságának védelmét, addig pontosan ők azok, akik belekényszerítik az államokat az olyan intézkedések meghozatalába, mint a belső határvédelem vagy a jogi határzár felállítása. Kiemelte, ez akár az egész Európai Unió destabilizációját is előrevetítheti.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg