Továbbra is feszült a helyzet a Balkánon

 

Bosznia-Hercegovina észak-nyugati részén már mintegy 5000 migráns torlódott fel. A helyiek arra panaszkodnak, hogy a bevándorlók elfoglalták a városaikat, vannak akik már ki sem mernek menni az utcára. A támadások ugyanis folyamatosak. A migránsok a helyiekre és egymásra is rátámadnak. Bihácson így megerősítették a rendőri jelenlétet az utcákon. Közben nem sokkal jobb a helyzet Szerbiában sem, ahol a hatóságok szerint megnőtt az érkezők száma, a migránsok pedig minden lehető módon megpróbálnak átjutni az EU határain – közölte az M1 Híradója.

A szerbiai Sidben, jelenleg mintegy 130 migráns várakozik. Mindannyian azt mondják, az Európai Unióba tartanak, vannak akik Magyarországon keresztül indulnának el. A hatóságok szerint Szerbiában az elmúlt hetekben megnőtt az illegálisan érkező migránsok száma. Jelenleg naponta mintegy százan jutnak be az országba, többségük Észak-Macedónia felől.

A fő balkáni útvonal azonban most Bosznia-Hercegovinán keresztül vezet. A horvát-bosnyák határnál becslések szerint mintegy ötezren lehetnek. A problémák mindennaposak. A migránsok között ugyanis rendszeresek a tömegverekedések, de a helyiekre is folyamatosan rátámadnak a bevándorlók.

Velika Kladusában például a migránsok kövekkel és tégladarabokkal dobálóznak, így kergetik egymást a házak között. A helyiek közül sokan már nem mernek kimenni az utcára a sok bevándorló miatt. A migránsok továbbá bejárnak udvaraikba, gyakran az éjszaka közepén otthonaikba is betörnek. Sokszor az sem zavarja őket, hogy a tulajdonosok éppen otthon vannak, ennek ellenére is bemennek a házakba. 

Az sem ritka, hogy az utcán történik támadás. Egy bihácsi férfi arról számolt be, hogy egyik este késsel fenyegették meg a migránsok. Szerinte, ha nem lett volna nála pénz, a támadást nem ússza meg sérülések nélkül.

A kialakult helyzet miatt a lakosok biztonsága érdekében Bihácson 24 órás járőrszolgálatot állítanak fel, ehhez pedig a szomszédos településről is átcsoportosítanak rendőröket. Így szeretnék csökkenteni az incidensek számát.

A helyi illetékesek pedig arra is ígéretet tettek, hogy még ebben a hónapban kiköltöztetik a bihácsi befogadótábort a városon kívülre. Bihács polgármestere egy horvát határhoz közeli területet fel is ajánlott erre a célra, egyelőre azonban a nemzetvédelmi miniszter az átköltöztetést hivatalosan nem hagyta jóvá.