Zelenszkij kezdeményezte az ukrán parlament feloszlatását

 

Letette a hivatali esküt hétfőn a parlamentben Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd beiktatási beszédében bejelentette, hogy feloszlatja a parlamentet. Petro Porosenko volt államfő pártja elfogadja a döntést.

A törvényhozók előtt elmondott beszédében Zelenszkij felszólította a kormányt, hogy két hónapon belül mentse fel tisztségéből a titkosszolgálat (SZBU) vezetőjét, a főügyészt és a védelmi minisztert. A kormány tagjainak azt üzente, hogy jobban teszik, ha ők is benyújtják lemondásukat. A parlamenttől követelte még, hogy fogadjanak el jogszabályokat a képviselői mentelmi jog megszüntetéséről, a törvénytelen vagyonosodás büntethetőségéről és a választási törvény módosításáról.

„Kedves képviselők, önök maguk tették hétfőre, azaz munkanapra a beiktatást. Tehát dolgozni fogunk” – mondta, mielőtt felsorolta volna, milyen döntések meghozatalát várja még a törvényhozástól, majd ezután közölte, hogy feloszlatja a parlamentet.

Az alkotmány értelmében az államfő elrendelhet előre hozott parlamenti választást, és azt a parlament mandátumának idő előtti megszűnéséről szóló határozat közzétételétől számított 60 napon belül kell megtartani – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda híroldal.

Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök a kijevi parlamentben tartott beiktatási ünnepsége után (Fotó: MTI/AP/Vlad Muszjenko)

Zelenszkij beszédében kijelentette még, elsődleges feladatának azt tekinti, hogy tűzszünetet érjen el a Donyec-medencében. Leszögezte: a békéért kész kockára tenni azt is, hogy elveszti elnöki posztját. Első lépésnek az Oroszország által fogva tartott ukránok kiszabadítását nevezte meg, azután a krími és Donyec-medencei területek visszaszerzését. Szavai szerint mindent meg kell tenni azért, hogy az ideiglenesen megszállt területeken élők ukránoknak érezhessék magukat.

A ceremónián számos külföldi vendég volt jelen, Magyarországot Áder János köztársasági elnök képviselte.

Az eskütételi szöveg felolvasása után Zelenszkij átvette az államfőségét igazoló okiratot és az elnöki szimbólumokat, a jelvényt, a pecsétet és a jogart, majd megtartotta beszédét.

Időközben hétfőn benyújtotta lemondását Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter és Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője. Mindkét posztra az államfőnek van joga a parlament elé terjeszteni a maga jelöltjét.

Az új államfő a külföldi vendégekkel találkozva az elnöki hivatalban újságírók kérdésére megerősítette, hogy első rendeletében a parlament feloszlatásáról intézkedik, de azt nem közölte, hogy pontosan mikorra várható a rendelet kihirdetése.

Zelenszkij kedden találkozik a parlamenti frakciók vezetőivel, hogy megvitassák a törvényhozás feloszlatását – közölte Oleh Berezjuk, az Önsegély (Szamopomics) frakció vezetője. Az Ukrinform ukrán hírügynökség jelentése szerint a találkozóra délelőtt tíz órakor kerül sor az elnöki hivatalban.

Volodimir Hrojszman ukrán kormányfő hétfőn délután bejelentette lemondását, amit a Zelenszkij államfővel fennálló nézeteltérésével indokolt.

Megvan az új államfő jogalapja a parlament feloszlatásához

A hétfőn hivatalosan beiktatott új ukrán elnöknek minden társadalmi legitimitása és jogalapja megvan a parlament feloszlatásához és előre hozott választások kiírásához – mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek Andrij Zolotarjev ukrán politológus, a Harmadik Szektor igazgatója.

Az elemző szerint várhatóan még hétfőn megjelenik a törvényhozás feloszlatásáról szóló rendelet, így a választások valószínű időpontja július 14. lesz. Az intézkedés ellenzői fellebbezni fognak arra hivatkozva, hogy törvénytelen a feloszlatás – így fogalmazott Zolotarjev, aki emlékeztetett, hogy három napja nincs kormánykoalíció.

Porosenko pártja elfogadja a parlament feloszlatását 

Petro Porosenko volt ukrán államfő pártja, a Petro Porosenko Tömörülése (BPP), illetve az ugyancsak kormányon lévő Népfront elfogadja, hogy a tisztségébe hétfőn beiktatott Volodimir Zelenszkij új elnök a parlament feloszlatása és előre hozott választások kiírása mellett döntött.

A BPP első elnökhelyettese, Ihor Kononenko az Ukrajinszka Pravda ukrán híroldalnak  kijelentette, hogy az elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet. Arra a kérdésre, hogy a parlament harcolni kíván-e valamiképpen a döntés ellen, Kononenko leszögezte: „És vajon miért? Éljünk jogállamban!”

(Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka)

Ihor Kotvickij, a kisebbik kormánypárt, a Népfront képviselője szintén kijelentette, hogy elfogadja a parlament feloszlatását. Hozzátette, hogy a párt új arculattal, új névvel indul az előre hozott választásokon. A Népfront frakcióvezetője, Makszim Burbak már pénteken bejelentette, hogy képviselőik távoznak a parlamenti koalícióból.

Ivan Vinnik, a BPP egy másik képviselője mindazonáltal megjegyezte, hogy az államfő a szószékről nem oszlathatja fel a parlamentet, ehhez elnöki rendelet szükséges.

Putyin nem gratulál az új ukrán elnöknek 

Vlagyimir Putyin nem fog gratulálni Volodimir Zelenszkij beiktatásához, az orosz elnök majd akkor gratulál új ukrán kollégájának, ha az haladást ér el a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében és az ukrán–orosz kapcsolatok normalizálásában – jelentette ki hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

„Putyin elnök a délkelet-ukrajnai belső konfliktus első sikereihez, valamint az orosz–ukrán kapcsolatok normalizálásának első sikereihez fog gratulálni Zelenszkij elnöknek” – fogalmazott egy kérdésre válaszolva Peszkov, anélkül, hogy részletezte volna, miben állnának ezek az „első sikerek”. Hangsúlyozta, hogy a délkelet-ukrajnai konfliktust a minszki megállapodásokban lefektetett „pontos menetrend” szerint kell megoldani.

A szóvivő reményét fejezte ki, hogy a fogolycsere ügyében az új ukrán elnök alatt is folytatódni fognak a tárgyalások a szemben álló felek között.

Ukrajna nem hagyná jelenlegi állapotában az IMF-fel kötött megállapodást

Ukrajna a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodást felülvizsgálná, vagy helyette újat kötne a parlamenti választások után – jelentette ki az új ukrán elnök egyik tanácsadója.

Oleg Ustenko elnöki tanácsadó azt mondta, hogy a parlamenti választások után lehetne új programot indítani az IMF-fel. Hozzátette: javaslata szerint valamikor június és augusztus között kezdődnének az egyeztetések a Nemzetközi Valutaalappal egy új program elindításáról, vagy a jelenlegi felülvizsgálatáról.

Az IMF tavaly decemberben hagyott jóvá egy 14 hónapra szóló 3,9 milliárd dolláros új készenléti hitelkeretet, amelynek első, 1,4 milliárd dolláros részletét még abban a hónapban át is utalta.

Az új készenléti hitelkeret a 2015-ben elindított 17,5 milliárd dolláros négyéves IMF-program kiváltása, mivel annak lejárt a határideje. Egyébként abból a négy év alatt Ukrajna csak 8,7 milliárd dollárt tudott több részletben felvenni.