Kurz egyelőre nem meneszti a szabadságpárti belügyminisztert

 

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kész visszahívni valamennyi miniszterét az Osztrák Néppárttal (ÖVP) közösen alkotott kormánykoalícióból, ha a kancellár megválik Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztertől – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője. Sebastian Kurz osztrák kancellár ugyanakkor rövid közleményben tudatta: a belügyminiszter egyelőre maradhat a helyén.

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfő reggeli közleményében jelezte, hogy egyelőre nem meneszti Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert. 

A kancellár bírálta az Osztrák Szabadságpártot, egyúttal azt hangsúlyozta, hogy pártja, az Osztrák Néppárt vezetősége száz százalékban támogatja az általa követett irányvonalat.

Herbert Kickl, Ausztria egyik legismertebb politikusa korábban elmondta: az FPÖ álláspontja szerint az lenne a normális eljárás, ha minisztereik hivatalban maradnának mindaddig, amíg az előrehozott választások nyomán az új tárcavezetők leteszik hivatali esküjüket.

Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) tartozó belügyminiszter egy bécsi sajtóértekezletről távozik (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)

Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) tartozó belügyminiszter egy bécsi sajtóértekezletről távozik (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)

A belügyminiszter egyúttal azzal vádolta meg az Osztrák Néppártot, hogy „megrészegítette” a hatalom, és a Strache-ügyet felhasználva arra törekszik, hogy kiterjessze saját hatalmát a kormányon belül.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ korábbi elnöke szombaton mondott le alkancellári és pártelnöki tisztségéről. Sebastian Kurz kancellár bejelentette, hogy felbontja a koalíciót, és egyes vélemények szerint várhatóan hamarosan meneszti a szabadságpárti belügyminisztert.

Norbert Hofer, az FPÖ megválasztott új vezetője hozzátette: külső vizsgálatnak vetik alá és nyilvánosságra hozzák az FPÖ pénzügyeit, amelyben – saját tapasztalata szerint – nincsenek „feltűnően magas értékű pénzmozgások”, a párt az utóbbi években főként kisebb összegű adományokat kapott.

Strache lemondásának következtében szeptember elején előrehozott parlamenti választást tartanak Ausztriában.

Nem lett sokkal népszerűtlenebb az FPÖ

Eközben egy friss közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a szavazók nem pártoltak el teljesen az FPÖ-től az Ibiza-botrányt követően, bár a párt öt százalékpontot veszített népszerűségéből. Jelenleg a választók 38 százaléka támogatja az ÖVP-t, és 18 százaléka az FPÖ-t. A szociáldemokraták támogatottsága 26 százalékos, míg az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) 9, a Zöldek pedig 5 százalékon állnak.

A felmérést a Research Affairs Institut készítette május 18-a és 20-a között 500 ember megkérdezésével az Österreich című napilap megbízásából.

A közvélemény-kutatás résztvevőinek 83 százaléka szerint Strache lemondása teljesen helyénvaló volt. Az előrehozott választásokat az osztrákok 60 százaléka pozitívan fogadta. A válaszadók 29 százaléka vallotta azt, hogy teljesen elvesztette bizalmát a politikában a botrány miatt.