Az lenne a helyes, ha New Yorkból és Brüsszelből nem helyeznének nyomást Magyarországra sikertelen modellek végrehajtása érdekében, ugyanis míg Európában kudarcot vallottak a migrációra épülő próbálkozások, a magyar modell nemzetközi sikertörténet lett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Bizottságának (ECOSOC) ülésén.
Európában az elmúlt években kudarcot vallottak a migrációra épülő gazdaságpolitikai és társadalompolitikai stratégiák – hangoztatta a miniszter. Ezek ugyanis párhuzamos társadalmak kialakulásához, ezen keresztül társadalmi feszültségek és biztonsági kockázatok kialakulásához vezettek, a remélt gazdasági eredményt pedig nem érték el, a nyugat-európai országok munkaerőpiaci kihívásaira sem bizonyult helyes válasznak a migráció.
Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt években olyan gazdasági növekedést sikerült elérni, amely lehetővé tette a családok nagyarányú támogatását, és a kormány ezzel is világossá tette, hogy a bevándorlás helyett a családok támogatásában látja a helyes választ az Európát és ezen belül Közép-Európát kétségtelenül érő népesedési és munkaerőpiaci kihívásokra – emelte ki Szijjártó Péter.
A magyar modell révén, komoly erőfeszítések árán, sikerült megőrizni az ország biztonságát, emellett „segítséget tudtunk odavinni, ahol a baj van”. Ez a modell tehát sikeres volt a gazdasági növekedés, a családok támogatása, a biztonság megőrzése és a bajban lévő közösségek támogatásának vonatkozásában is. A kormány ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszelből vagy New Yorkból nyomást helyezzenek Magyarországra – szögezte le Szijjártó Péter az ENSZ bizottságában.