Nyílt levélben védik a Notre-Dame-ot Macron újításaitól az európai értelmiségiek

 

Magyar aláírója is van annak a nyílt levélnek, amelyben európai értelmiségiek – főként építészek, restaurátorok, történészek, muzeológusok, egyetemi oktatók – türelmet, elegendő időt és megfelelő szakértelmet kérnek Emmanuel Macron francia államfőtől a párizsi Notre-Dame újjáépítéséhez.

A leégett székesegyház újjáépítésével kapcsolatos anomáliáknak az Origo szentelt hosszabb cikket, megemlítve a francia államfő terveit, amelyek szerint úgy akar öt éven belül véget vetni a munkálatoknak, hogy például a 93 méteres huszártornyot nem eredeti állapotában, hanem egyfajta modernséget tükrözve építtetné újjá.

(Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

A Notre-Dame már sohasem lesz olyan, mint a tűzvész előtt (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

A Le Figaróban nyilvánosságra hozott levél aláírói kritizálják a sebtében megalkotott törvényjavaslatot is, amelyet a szenátusnak rendkívüli eljárással kellene elfogadnia, és amely lehetőséget adna a jelenlegi jogszabályok megkerülésére, így az újjáépítés során mind a szakértői konzultációk, mind a közbeszerzési szabályok kihagyhatók lennének – holott a tiltakozó értelmiségiek szerint a Macron-féle politikai sikerkergetés helyett a szakmának és a szakértéknek kellene elsőbbséget biztosítani – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

A szakemberek türelmet kértek Macrontól

A levél megírása személyes kapcsolatok útján szerveződött, hiszen Európában mindennek van megfelelő szakembergárdával támogatott intézményrendszere. Mindig esetleges, hogy az adott állam kormánya melyik intézményeket veszi figyelembe a véleményalkotáskor – mondta Monok István Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, bibliográfus, a levél magyar aláírója, majd hozzátette, természetes volt számára, hogy csatlakozzon a felhíváshoz, amikor megkérték.

Az értelmiségiek türelmet kértek Emmanuel Macrontól (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

Az értelmiségiek türelmet kértek Macrontól (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

A levélben szerepel a deontológia, vagyis a kötelesség kifejezés, ami az emberi létezés és munka egyik legfontosabb eleme. Ha valaki járt már gótikus templomban, feltűnhetett neki, hogy az ottani magas szobrokat arccal és érzelmekkel ruházták fel. Ez fontos deontologikus jel, ami a teljes európai létet kifejezi. Olyan erkölccsel elvégzett munkát, amely minden részletre figyel. Macron elnök műveltsége miatt biztosan felfigyel erre a szóra, amelynek mentén az egész európai vitát le lehet folytatni – fogalmazott.

A bibliográfus szerint egy templom, legyen az bármilyen kánonjogi státuszú, mindig közvetíti az üzenetét a társadalom számára, ezt a funkciót pedig nem szabad elvenni egy építménytől sem modernizálással, tehát meg kell tartani az eredeti értékekhez társított funkcióit.

Felhívta a figyelmet, hogy

a teljesen eredeti állapotot senki sem állíthatja már vissza,

hiszen minden korszaknak és az abban készült műtárgyaknak megvannak a maga szemléletei. Például a leégett huszártorony a középkorban még nem létezett, és valamikor a 19. században építették fel. A levél aláírói azt gondolják, hogy egy korábbi, még dokumentálható állapotot kellene visszaállítani, és türelmet kértek, hogy a szakemberek és az egyház elmondhassa a helyreállításról a véleményét. A közbeszerzés értékelésénél az alkotó közösség alapértékekhez való kötődésének is szempontnak kell lenni.

A gótikus szobrokban az Istennek szentelt munka köszön vissza

Minden restaurálásnál, így a Notre-Dame-nál is felmerül a kérdés, hogy miként lehet összehangolni az újítást, a modernizálást az építészet eredeti szándékával. A katolikus egyház építészetében az elsődleges szempont a liturgikus tér létrehozása volt, amely során meg kellett felelni egy sor liturgikus és kánonjogi előírásnak, hogy kiszolgálhassák a szentségeket és bemutathassák a szentmisét.

Egy katolikus templom elsődleges küldetése Isten népének imádságos helyének lenni

– fogalmazott Ujházi Lóránd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa.

Elmondta: az évszázadok alatt sok minden változott. Egészen más funkciója van például egy katakombának, amely az első századokban temetkezési helyként is működött vagy egy gótikus templomnak, mely filozófiával és teológiával is rendelkezik. Az emberek Istenről alkotott képe jelenik meg az építészetben, a gótikus szobrokban pedig az Istennek szentelt munka eszméje köszön vissza.

A templom nem turisztikai látványosság

A második vatikáni zsinat után, 1962-től átépítések kezdődtek, és komoly vitákat váltott ki a régi templomok átszerkesztése, hogy azok megfeleljenek a zsinaton elfogadott koncepcióknak. Sok templommal igen mostohán bántak, és az újítások szellemében szakmailag több indokolatlan lépést tettek, elhanyagolva az építészeti kulturális elemeket – emlékeztetett. Ha valaki új templomot épít, azt húzza fel a jelenkor katolikus egyházának és társadalmának – hangoztatta.

Megjegyezte: ha a Notre-Dame-ról beszélnek, gyakran elfelejtik, hogy egy templom még ma is elsősorban a katolikus egyház liturgikus tere, nem pedig turisztikai látványosság.