Párizsban mindenki a Notre-Dame-ról beszél

 

Évente nagyjából 13 millió turista látogatott el a Notre-Dame-ba, köztük sok ezer magyar is. Az M1 stábja több magyarral is beszélt, akik hétfőn érkeztek a francia fővárosba, és azt tervezték, mindenképp ellátogatnak a katedrálisba, de erre már nem volt lehetőségük – hangzott el az M1 Híradójában.

Az M1 egyik riportere is a francia fővárosban van, mint mondta, az utolsó Notre-Dame-harangszót még sikerült megörökítenie vasárnap. Mint mondta, hétfőn este sok helyivel és turistával is beszélt, akik az interneten követték nyomon az eseményeket. Azt mondták, nem tudják elképzelni Párizst a Notre-Dame és látképe nélkül. Mindenki megdöbbentve áll a tragédia előtt – mondta a tudósító.

A tragédia másnapján rengeteg turista próbált a helyszínre menni.

Hétfőn még lefotózta a Notre-Dame-ot egy budapesti általános iskola tanára, aki 28 diákjával tanulmányi kiránduláson tartózkodnak Párizsban. Fodorné Jurácsik Nóra Anna az M1-nek elmondta, este hatkor még látták a Notre-Dame-ot, de mire a szállásra értek, értesültek a hírről, hogy a székesegyház kigyulladt. Mint mondta a helyi csatornán az élő közvetítést nézték, hogyan semmisül meg az épület tetőszerkezete, és omlik össze a katedrális huszártornya.

Egy másik magyar turista azt mondta: a tűzvész sújtotta székesegyház mindenki számára hatalmas veszteség. A tűz utáni órákban szinte elárasztották a közösségi oldalakat a szomorú posztok és a tűz pusztításáról készült fényképek.