Egyre kellemetlenebbek Brüsszelnek a névtelen bankkártyák

 

Egyre kellemetlenebb helyzetbe kerül az Európai Bizottság Hasszán F. névtelen bankkártyája miatt. Napok óta próbálják megmagyarázni, hogyan és miért kapott bankkártyát Görögországban az Iszlám Állam feltételezett katonája. Pénteken például azzal védekezett a bizottság, hogy készpénzt nem lehet felvenni ilyen kártyával. Ezt azonban cáfolja az egyik hivatalos videó, ugyanis könnyedén pénzhez jutnak a bevándorlók az automatáknál – hangzott el az M1 Híradójában.

Egy népszerűsítő videót mutatott be a név nélküli kártyák egyik kibocsátója, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arról a programról, amelyben Görögországban regisztrált migránsok pénzbeli támogatást kapnak az uniótól.

A kisfilmben látható, hogy a bevándorlók vásárolhatnak a kártyával, de azt is bemutatják, ahogy odalépnek az automatákhoz és felveszik a nekik utalt összeget. A kártyákon egy számsor, az unió és az ENSZ logója mellett nem szerepel név.

„Ezekről a kártyákról készpénzt nem lehet felvenni, csak Görögországban érvényesek és nem névtelenek” – ezt már az Európai Bizottság illetékese nyilatkozta a héten. Natasha Bertaud szerint a kártyákat csak az arra jogosultak használják. Ráadásul szerinte a hatóságok tökéletesen ellenőrzik az unió által kibocsátott bankkártyák felhasználóit.

A bizottság folyamatosan magyarázkodik

Ennek ellenére a bizottságnak még sincs tudomása arról, hogy az Iszlám Állam emírjeként kivégzésekkel gyanúsított Hasszán F. részt vett-e az unió és az ENSZ által támogatott programban. Pénteki közleményükben azt írták, „ennek az oka, hogy a programot nem ők, hanem az ENSZ menekültügyi főbiztossága bonyolítja.”

„Nem igaz, hogy mindenkit ellenőriznek, aki migránskártyát kap Görögországban” – szögezte le a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en. Bakondi György hozzátette, most már kérdés az is, hogy a többi állítás mögött mennyi igazság van. Hasszán F.-re kitérve úgy fogalmazott, a férfi valamilyen okból Görögországba érkezett, ahol politikai menedékjogot kért és kapott.

Több európai országban is megfordult

Az M1 információi szerint a szír férfi az Iszlám Állam hatalmának megrendülése miatt 2016-ban Görögországba ment, ahol minden nehézség nélkül menekültigazolványt kapott. Ügyvédje, Kelen László az M1-nek hétfőn azt is megerősítette, hogy az ENSZ és az Európai Unió támogatásával kibocsátott anonim bankkártyából is kapott, amelyre havonta nagyjából ötszáz eurót, vagyis 150 ezer forintnak megfelelő összeget utalnak.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2019. március 24-én. A férfi három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt. MTI/Mihádák Zoltán

A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Az M1 szerint Hasszán F. a Görögországban kapott menekültigazolvánnyal több európai országban is megfordult. Magyarországon tavaly decemberben embercsempészés miatt indult ellene eljárás, mert más nevére kiállított úti okmánnyal akart kijuttatni egy nőt az országból.

A bíróság egy hete rendelte el a letartóztatását. A gyanú szerint ugyanis az Iszlám Állam dzsihadistájaként legalább 20 ember lemészárlásában vehetett részt Szíriában. A férfi tagadja, hogy terrorista lenne. Azzal védekezik, hogy valójában a görög titkosszolgálat ügynöke. Erről azonban kiderült, hogy nem igaz.

Vizsgálni kell, mire költötte a pénzt

Elképzelhető, hogy az uniótól kapott pénzekből megpróbált öngyilkos merényletet szervezni Európán belül, ahogy azt korábban az Iszlám Állam területén tette, vagy robbanóanyagot, lőszert akart szerezni – nyilatkozta Georg Spöttle az M1-nek.

A Nézőpont Intézet elemzője az M1-nek arról is beszélt, vizsgálni kell, hogy a férfi mire költötte az uniótól kapott pénzt, ez ugyanis újabb bizonyítékot jelenthet az eddig húsz ember kivégzésével gyanúsított férfi ügyében. Mint azt az elemző elmondta, egy veszélyes személyről van szó, a kártyák pedig kontrollálatlanul lettek kiosztva.

Bosznia-Hercegovináig is eljutott a migránskártya

Tavaly novemberben az M1 stábja Bosznia-Hercegovinában talált egy név nélküli bankkártyát. A bevándorlók ezekről vehetik fel az unió és az ENSZ által nekik utalt pénzt. Az ENSZ adatai szerint eddig legalább 85 ezren kaptak hasonló kártyát.

Az Európai Bizottság honlapján az szerepel, hogy az unió 2017-ben csatlakozott a humanitárius programhoz. A brüsszeli és görögországi szabályozás szerint a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F. így évek óta jogosult lehetett a támogatásra.

Bakondi György az M1-en arról is beszélt, hogy Hasszán F. ügyét valószínűleg Magyarországon tárgyalják majd.