A Boeing leállítja a 737 MAX típusú repülőgépek kiszállítását

 

A Boeing amerikai repülőgépgyár csütörtökön bejelentette, hogy a 737 MAX típusú gépek gyártásával ugyan nem áll le, de kiszállításukat a megrendelőknek átmeneti ideig leállítja.

„Mindaddig felfüggesztjük a Boeing 737 MAX-gépek szállítását, amíg nem találunk megoldást” – jelentette be a chicagói székhelyű repülőgépgyár szóvivője. Arról nem szólt, hogy mi lesz a már összeszerelt és a gyártósorokon lévő további repülőgépekkel, hol és valójában meddig raktározzák el ezeket. Hangsúlyozta azonban, hogy nem csökkentik a gyártás ütemét, és nem zárnak be üzemeket sem.

Szóvivője szerint a Boeing havonta 52 darab 737-es gépet gyárt.

A The Wall Street Journal című lap információi szerint csütörtökön az amerikai légierő tisztségviselői is aggodalmaikat fogalmazták meg a repülőgépgyár egyik katonai programjának biztonságosságát illetően. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a Pentagon (védelmi minisztérium) a légierő számára megrendelt tankergépek minőségellenőrzését kifogásolja.

Csütörtökön a tőzsdén tovább zuhant a repülőgépgyártó részvényeinek értéke. A cég vasárnap – az etiópiai légitársaság gépének lezuhanása – óta 27,8 milliárd dolláros értékvesztést könyvelhetett el a Bloomberg hírügynökség adatai szerint.

Közben az Ethiopian Airlines szerencsétlenül járt gépének két feketedoboza csütörtökön megérkezett Franciaországba, ahol pénteken megkezdődik a dobozok adatainak feldolgozása, majd kiértékelése. A vizsgálat és az elemzés nagy mértékben befolyásolhatja, hogy milyen hosszú ideig tarthat a Boeing 737 MAX-típusok kivonása a forgalomból.

Elemzők szerint a munka hónapokig is eltarthat, és míg a szerdai kommentárok egy része áprilist jelölte meg, csütörtökön az amerikai sajtóban már ennél is távolabbi határidőket emlegettek.

Donald Trump elnök csütörtökön azt mondta: reméli, hogy a vitatott repülőgépek „rövid időn belül ismét felszállhatnak”.

Az amerikai elnök szerdán jelentette be a Fehér Házban, hogy – a világ több országa után – az Egyesült Államokban is átmeneti időre kivonják a forgalomból a 737 MAX-repülőket. Mint mondta, az elnöki utasításról szóló döntést a Boeing vezetőjével, Dennis Muilenburg elnök-vezérigazgatóval folytatott megbeszélés után közösen hozták meg.

A címlapfotó illusztráció.