Másfélszáz embert ítéltek börtönre Bahreinben

 

Fél évtől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek 167 embert február végén Bahreinben – jelentette a Reuters hírügynökség csütörtökön bírósági dokumentumokra és ügyvédekre hivatkozva.

Az elítélteket még 2017 májusában tartóztatták le a szunnita vezetésű, de síita muszlim többségű ország egyik legbefolyásosabb síita imámjának házát védelmező ülősztrájkjukon.

A tüntetők azért vonultak Sejk Isza Kásszim ajatollah háza elé, hogy tiltakozzanak a vallási vezető lehetséges kiutasítása ellen, miután a hatóságok megfosztották állampolgárságától. Az ajatollahot végül nem deportálták, de állampolgárságát sem adták vissza.

A biztonsági erők tüzet nyitottak az ülősztrájk résztvevőire, öten meghaltak, és csaknem háromszáz embert elfogtak.

A Reuters birtokába jutott bírósági iratok szerint a bíróság elé állított 167 emberből 56-ot tíz évi szabadságvesztésre ítéltek, a nagy többség pedig egy évi szabadságvesztést kapott.

Tagadják, hogy etnikai alapon hozták az ítéleteket

A dokumentumokban nem szerepelt, hogy a vádlottakat pontosan miben találták bűnösnek, de egy bahreini kormányszóvivő a Reutersnek küldött közleményében azt írta: „ártatlan állampolgárok elrablásának és megkínzásának”, illetve „rendőrtisztek elleni támadásoknak” a vádjában találták őket bűnösnek. A közlemény szerint a tüntetők gyújtóbombákkal, fejszékkel, késekkel és fémbotokkal támadtak rendőrökre, és olyan embereket bántalmaztak, akik bűncselekményeket jelentettek be és megpróbálták eltávolítani – vélhetően a tiltakozók által emelt – barikádokat.

Tagadván azt, hogy a bírósági döntés és a hatósági intézkedés kifejezetten síiták ellen irányult, a szóvivő hozzátette: az etnikai hátteret sosem veszik figyelembe Bahreinben.

Az alpereseket elfogásuk után hat hónapig tartották előzetes letartóztatásban, majd óvadék ellenében szabadon engedték őket. Tárgyalásukon nem is voltak jelen, távollétükben ítélték el őket.

A letartóztatottak többségét megkínozták

A londoni székhelyű Bahreini Intézet a Jogokért és Demokráciáért (BIRD) nevű csoport közlése szerint a tüntetésen letartóztatottak többségét „a legkegyetlenebb kínzásoknak” vetették alá a hatóságok.

Bahreinben a 2011-es arab tavasz óta fordulnak elő tiltakozások és tömegperek. A másfélmilliós ország lakosságának többsége síita, de az uralkodócsalád szunnita. A síiták azt állítják, nem részesülnek a kormányzati szolgáltatásokban, nem tölthetnek be bizonyos pozíciókat, és másodrangú állampolgárként kezelik őket. Ezért politikai reformokat követelnek és nagyobb beleszólást az ország dolgaiba. A kormány viszont attól tart, hogy a szintén síita Irán támogatásával erőszakkal akarják átvenni a hatalmat.

2011-ben Bahrein az Öböl-menti országok segítségével vérbe fojtotta az arab tavasz hatására kirobbant felkelést.

A címlapfotó illusztráció.