Weber: Orbán dönti el, melyik pártcsalád tagja legyen a Fidesz

 

Orbán Viktor dönti el, hogy a Fidesz melyik pártcsalád tagja legyen – mondta az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje pénteken Varsóban. Manfred Weber az EPP vezetőségének tanácskozásán vett részt.

Ez az ő döntése. Senkit sem kényszerítünk maradásra. A Fidesz maradhat, de az EPP közös elveken és értékeken alapul, és mindenki maradhat, aki osztja ezeket az elveket (…), aki pedig nem, az távozhat, vagy ki kell őt zárni – közölte a politikus egy újságíró kérdésére válaszolva, aki Weber véleményét kérdezte Orbán Viktor péntek rádióinterjújáról.

A magyar miniszterelnök vasárnap Lengyelországba, a NATO-csatlakozásról tartandó megemlékezésre utazik. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „ha úgy alakul, hogy nekünk valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül – bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk – akkor nyilván az első hely, ahol tárgyalni fogunk, az Lengyelország”.

Kilenc országból tizenkét EPP-tagpárt kezdeményezte eddig hivatalosan a Fidesz kizárását, amelyről az Európai Néppárt március 20-ai politikai közgyűlésen szavazhatnak. Manfred Weber a héten azt közölte, hogy a Fidesz kizárását három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni: amennyiben a magyar kormány azonnal és véglegesen leállítja a Brüsszel elleni kampányát, Orbán Viktor bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól, valamint biztosítják a Közép-európai Egyetem (CEU) amerikai diplomát adó képzéseinek megmaradását Budapesten.