Akár ezer terrorista katona is visszatérhet Európába

 

Az ENSZ értesülései szerint még legalább 300 millió dollár lehet az Iszlám Állam birtokában, amiből akár nyugati terrortámadásokat is finanszírozhat. Szakértő szerint az Iszlám Állam területének megszűnésével a terrorszervezet katonái szétszóródnak a világban, és akár további merényleteket követhetnek el.

Meg kell vizsgálni, hogy amikor az Iszlám Államról beszélünk, akkor mint állami területet őrző szervezet egyáltalán létezik-e még, és ha igen, mekkora erővel bír – vetette fel Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Elmondta, egy terrorszervezetnek általában nincsenek pénzügyi problémái, mert mindig talál olyan szimpatizánsokat, akik anyagilag támogatják, de a szervezett bűnözéstől, például bankrablástól vagy a szerv- és emberkereskedelemtől sem riad vissza. Úgy véli, ha valóban 300 millió dollár lehet még a terrorszervezet birtokában, sokkal rosszabb helyzetet jelent.

A külső területekre összpontosíthatnak 

Emlékeztetett, amikor az Iszlám Állam szervezetként még meghatározott területtel rendelkezett, addig erejének jó részét lekötötte a terület megvédése és ellenőrzése. Azonban, ha teljesen megszűnnek az általuk birtokolt területek, minden erejét a külső részekre és merényletek végrehajtására fordíthatja – hívta fel a figyelmet.

Iraki katonák az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet kezén levő nyugat-iraki Fallúdzsa visszafoglalási kísérlete során a város határában 2016. május 23-án. Ezen a napon az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támadásaival támogatott iraki szárazföldi kormánycsapatok kiszorították IÁ fegyvereseit a Fallúdzsa környékén fekvő mezőgazdasági területekről. (MTI/EPA/Navrasz Amer)

Az Egyesült Államok irányítása alatt álló nemzetközi koalíció iraki katonái az Iszlám Állam ellen harcol (Fotó: MTI/EPA/Navrasz Amer)

Elmondta, jól látható, hogy napjainkban egy merénylet nem igényel nagy előkészületet és komolyabb felszereltséget, hiszen egyre több az egyedüli elkövető, akik késsel vagy autóval már komoly bűncselekményeket tudnak végrehajtani. Hangsúlyozta, ezért is jelent veszélyt, ha valóban megszűnik az Iszlám Állam területe, mert a katonák szétszóródhatnak a világban, és merényleteket követhetnek el.

Magasan képzett katonái vannak

Az egyre szűkebb területre tolódó Iszlám Államnak komoly képzettségű katonái vannak, akik irányítják a különböző hadműveleteket – mondta Gyarmati István. Hozzátette, ezek a katonák többnyire Irakból, Szíriából és a szomszédos arab országokból kerülnek ki, de a terroristák nem válogatósak, volt már európai és orosz származású katonájuk is – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, ma már az is problémát jelent, hogy egyes terroristák, beleértve például az Iszlám Állam európai származású harcosait is, többévnyi szolgálat után elhagyják a „központot”, és visszatérnek hazájukba, ahol potenciális veszélyforrást jelentenek az adott térség számára.

Nehéz lenyomozni a hazájukba visszatérő harcosokat

Az európai hatóságok komoly feladat elé néznek, hogy kiszűrjék ezeket a harcosokat, mert nehéz lenyomozni és bizonyítani, hogy hol és milyen tevékenységet folytatottak az elmúlt években. Gyarmati megjegyezte, Európa területére akár ezer ilyen katona is visszatérhet.

Az ENSZ-főtitkár ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Irakban és Szíriában még mindig 14–18 ezer dzsihadistája maradhatott az Iszlám Államnak, a terrorszervezet pedig fokozatosan illegális hálózattá fejlődik, azzal a feltehető céllal, hogy megzavarja a helyzet stabilitására tett kísérleteket.

A legfrissebb értesülések szerint nagyjából négy négyzetkilométernyi területre szorult vissza Kelet-Szíriában az Iszlám Állam – számolt be a Szíriai Demokratikus Erők egyik szóvivője. Mint mondta, a bekerített dzsihadisták elszántságára jellemző, hogy már női kamikazékkal is hajtanak végre öngyilkos támadásokat.