Munkaszüneti nappá nyilvánították a nemzetközi nőnapot Berlinben

 

Első német szövetségi tartományként Berlin munkaszüneti nappá nyilvánította a nemzetközi nőnapot. A berlini képviselőház csütörtökön szavazta meg a vonatkozó indítványt.

A német fővárosban már idén hivatalos ünnep lesz az 1914 óta minden évben március 8-án ünnepelt nőnap, ezzel a berlini munkavállalók eggyel több munkaszüneti napnak örülhetnek.

A munkaszüneti napok számát illetően Berlin elmarad a többi német tartománytól, mivel a fővárosi munkavállalók eddig évente mindössze 9 szabadnapban részesültek. Baden-Württemberg tartományban évi 12, Bajorországban évi 13 szabadnap jár a munkavállalóknak.

A döntést vegyesen fogadta a német politikai és gazdasági élet. A nőnap munkaszünetté nyilvánítása jelentős lépés a nemek közti egyenlőség felé – mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakciójának szóvivője. Hasonló véleményen volt a Baloldal (Die Linke), valamint a Zöldek (Die Grünen) is, míg a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és az Alternatíva Németországnak (AfD) kritizálta a döntést.

A berlini kereskedelmi és iparkamara szerint az új munkaszüneti nap 0,3 százalékos mínuszt jelent a tartomány gazdaságának.