A drog és az alkohol miatt rendszeresek a verekedések a boszniai migránstáborokban

 

Pénteken tömegverekedés tört ki migránsok között Boszniában. A bevándorlók késekkel estek egymásnak, több embert kórházba kellett szállítani. A hét elején egy migráns megerőszakolt egy 18 éves lányt Bihácson, a bűncselekménnyel gyanúsított pakisztáni férfit elfogták.

Csaknem mindennapos Velika Kladusa belvárosában az ittas migránsok látványa. A bevándorlók gyakran fogyasztanak alkoholt és drogokat, ezt nem is tagadják: egyikük szerint emiatt törnek ki rendszeresen tömegverekedések a táborokban is.

Az M1-nek egy pakisztáni férfi úgy nyilatkozott: a verekedése folyamatosak, e tekintetben nincs különbség a nemzetiségek között. Mint mondta, társai között már ő sem érzi magát biztonságban, így el is indult, hogy újra megpróbálja illegálisan átlépni a határt Horvátország irányába.

Erőszak, verekedés

Boszniában rendszeresek a migránsok közötti tömegverekedések. Legutóbb péntek este történt hasonló eset Mostarban, ahol – a helyi lapok beszámolója szerint – késekkel estek egymásnak a migránsok, ketten súlyosan megsérültek és a rendőrség több bevándorlót is őrizetbe vett. Ez azonban nem az egyetlen probléma.

A hét elején egy migráns a gyanú szerint megerőszakolt egy 18 éves lányt Bihácson. Az esetet a helyi rendőrségi szóvivő is megerősítette. Elmondta: a bűncselekménnyel vádolt pakisztáni férfit elfogták és előállították.

Snežana Galić szóvivő korábban azt nyilatkozta az M1-nek, hogy hónapok óta mindennaposak a rendbontások a horvát határ mentén, így Bihácson és Velika Kladusán, ahol a legtöbben tartózkodnak. Kezdetben Kladusán volt több ilyen eset – amíg ott voltak többségben –, április óta azonban Bihácson rosszabb lett a helyzet.

Szaporodik a betörések száma

A héten Bosznia-Hercegovinát is elérte a havazás, így megnőtt a migránsok által elkövetett betörések száma is. Az egyik migráns azt mondta, nincs hova menniük, nagyon hideg van, ezért mennek be az üresen álló házakba és udvarokba.

A helyieket egyre jobban felháborítja a bevándorlók viselkedése, sokak szerint visszaélnek a vendégszeretetükkel. Korábban sokan segítették őket, mostanra pedig a migránsok ezt el is várják tőlük.

Egy helyi nő azt nyilatkozta az M1-nek: kéregetnek, betörnek a házakba, lakásokba és mindent széttörtnek, tönkretesznek. Feltette a kérdést: így mégis ki fogadná be őket?

Folyamatos az utánpótlás

A bevándorlók száma nem csökken, sőt, folyamatosan újabb és újabb csoportok érkeznek. Novemberben voltak olyan hetek, amikor mintegy hétszázan léptek be illegálisan Bosznia-Hercegovinába. Bár a havazás beálltával csökkent az érkezők száma, a segélyszervezetek szerint ez csak ideiglenes állapot, tavasszal újabb hullámra számítanak.