Magyarországon tanuló üldözött keresztény fiatalok találkoztak a pápával

 

Ferenc pápa méltatta a magyar kormánynak a világban üldözött keresztények megsegítését célzó programját – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az MTI-nek a találkozóról.

Mint azt felidézte a találkozóról,  a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatáson lehetősége volt bemutatni az egyházfőnek húszat azon ösztöndíjasok közül, akik a program keretében tanulnak Magyarországon. Az államtitkár beszámolt a pápának a magyar kormánynak az üldözött keresztény közösségek megsegítéséért végzett munkájáról.

Ferenc pápa azt mondta, „nagyon mélyen megérinti az, amit a magyar kormány tesz, elismerését és örömét fejezte ki, hogy ilyen bátor fiatalokkal találkozhat” – hangsúlyozta Azbej Tristan. Hozzátette: a fiatalok azért tanulnak Magyarországon, hogy felvértezzék magukat európai szintű tudással, s utána visszatérjenek a Közel-Keletre és Afrikába, hogy közösségeik újjáépítésében segítsenek.

A Rómában zajló kétnapos magyar programsorozat keretében szerda este levetítik az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilmet a közel-keleti keresztény közösségekről.

Két éve indult a kormány ösztöndíjprogramja

Azbej Tristan elmondta: a magyar kormány ösztöndíjprogramja, amely szerves része a Hungary Helps magyarországi humanitárius programnak, a második évéhez érkezett, és csaknem kétszáz fiatalnak ad lehetőséget Magyarországon tanulni. Az államtitkár megjegyezte, a Vatikánban a fiatalokról zajló püspöki szinódus is alkalmat nyújt a figyelemfelhívásra, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. „Magyarország példaként tudja felmutatni kormánya valóban úttörő programját a világban üldözött keresztények megsegítésére” – jelentette ki Azbej Tristan.

Ferenc pápa Irakból, Libanonból, Pakisztánból, Nigériából, Egyiptomból érkezett és Magyarországon tanuló fiatal keresztényekkel találkozott. A pápa körbevette magát a fiatalokkal és kezébe fogta a magyar zászlót, így készített velük közös fotót a Szent Péter-bazilika előtt.

A fiatalok keresztény vendégszeretetre találtak Magyarországon

Az öt fiatal nő és tizenöt fiatalember kedd este a Vatikán tőszomszédságában megnyitott Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a Közel-Keleten című magyar kiállításon is részt vett röviden beszámolva személyes életútjukról és közösségük sorsáról.

Egy iraki keresztény fiatalember azt mondta: ott, ahol egykor sok város volt, már csak egy maradt, és a korábbi sok templomból is már csak egy áll.  Felszólalt III. József Ignác antióchiai szír pátriárka is kijelentve, hogy a fiatalok Magyarországon új otthonra, keresztény vendégszeretetre és reményre találtak.

Magyar mise és magyar kiállítás a Vatikánban az üldözött keresztényekről

A magyarok hallatják a hangjukat és imájukat egész Európában – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök a Szent Péter-bazilikában bemutatott magyar misén hétfőn, amellyel egy időben megnyílt a Kereszt-tűzben című magyar kiállítás a közel-keleti keresztényüldözésről.

A magyar nyelvű misét a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál mutatták be a Magyarok Nagyasszonya október 8-i ünnepe alkalmából, amely a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya magyar kápolna búcsúnapja is.

Palánki Ferenc homíliájában azt mondta, a vatikáni magyar kápolna üzenete az, hogy az anyaországban és külhonban élő magyarok Európa békéjén munkálkodnak, és a krisztusi értékeket képviselik Európa közepén. Hozzátette: mi magyarok „hallatjuk a hangunkat és imánkat egész Európában, hogy valóban a Szűzanya népe vagyunk”.

A bazilikában bemutatott magyar misén a felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa énekelt Balánbánya, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Göröcsfalva-Rákos-Vacsárcsi, Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíktaploca, Csíkszereda, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkborzsova-Csíkszentmiklós, Szépvíz, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok képviseletében. Ince Sándor karnagy vezényletével a népviseletben levő kórus magyar egyházi énekekkel töltötte meg a bazilikát. A kórus Ferenc pápa szerdai általános audienciáján is részt vett, majd énekelt is a téren.

„Különleges és áldott pillanatok: 400 erdélyi magyar zarándok testvérünkkel együtt énekeltük el a Székely Himnuszt a vatikáni Szent Péter téren, közvetlenül a pápai kihallgatás után” – közölte blogoldalán Azbej Tristan.