Iskolakezdő gyerekeket támogatott a Karitász Kárpátalján

 

Egész Kárpátalján 370 iskolát kezdő kisdiákot támogatott a Katolikus Karitász iskolatáskával, tolltartóval, vízfestékkel, gyurmával és egyéb készségfejlesztő eszközzel. Az adományok 11 településre jutottak el a térségben. A Karitász kárpátaljai önkéntesei egy felmérés nyomán választották ki azokat a családokat és gyermekeket, akik számára legnehezebb az iskolakezdés.

A Karitász igazgatója kiemelte, a segélyszervezet az 1991-ben történő újjáalakulása óta minden évben támogatta a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeinek tanévkezdését és a jó szándékú névtelen támogatóknak köszönhetően évente egyre több gyermeket sikerül valódi segítséget jelentő ajándékkal támogatni – derült ki a Katolikus Karitász közleményéből.

Idén már több mint 5000 családnak tudták könnyebbé tenni az iskolakezdést a Kárpát-medencében a „Legyen öröm az iskolakezdés” elnevezésű összefogás keretében. A segélyakciót szeptember 15-ig lehet támogatni, amelyet a 1356-os adományvonal hívásával, vagy online adományozással is meg lehet tenni.

Benedek Imre, az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola igazgatója azt emelte ki, hogy komoly anyagi segítség a családok számára a Katolikus Karitász ajándéka, de sokat jelent annak üzenete, hogy a szórványban élő magyarokra is odafigyel, és segíti őket az anyaország.