Halál élőben: európai szabályozás kellene

 

Újabb román sofőr okozott halálos balesetet, mert vezetés közben a telefonját nézte. Az autóban a hátul ülő 14 és 18 éves fiúk a helyszínen meghaltak. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1-nek azt mondta: a fokozott ellenőrzés és szigorú szabályok segíthetik az élő bejelentkezések visszaszorítását a közutakon.

A romániai fiatalok útjukat végig élőben közvetítették egy közösségi oldalon, miközben nagy sebességgel haladtak annak ellenére, hogy az út nedves volt. A telefon többször is elmozdult, ezért a sofőr újra és újra megigazította. Végül hatalmas csattanást lehetett hallani a felvételen, az autó egy hídpadkának ütközött és felborult.

A baleset utáni felvételeket már egy szemtanú rögzítette. Ezen látható az is, ahogy a mentők a fiatalok életéért küzdöttek, sikertelenül: a helyszínen meghalt egy 14 és egy 18 éves utas. A 19 éves sofőr – akinek még csak néhány hónapja volt jogosítványa – és az anyósülésen ülő 17 éves utasa enyhe sérülésekkel túlélték a balesetet.

Nem ez az első élő bejelentkezés, ami tragédiával végződött. Május 23-án Ceglédbercelnél egy román sofőr buszvezetés közben elunta magát, és élő közvetítésbe kezdett a mobiltelefonjával az egyik közösségi oldalon keresztül. Még követőivel is csevegett. Így végül olyan balesetet közvetített, amely kilenc ember, köztük a saját életét követelte.

Kampányt indítanak

A román hatóságok kampányt indítottak a vezetés közbeni okostelefon használata ellen.

„Arra kérték a közösségi oldalak felhasználóit, hogy jelentsék, hogy ha olyan videót látnak, amelyet egy sofőr vezetés közben rögzít vagy közvetít. Azóta több hasonló eset került nyilvánosságra, szinte hetente járják be a nyilvánosságot a meggondolatlan sofőrökről szóló hírek” – mondta a közmédia tudósítója az M1 Híradónak.

A Facebook és az Instagram 2016 óta vezette be az élő bejelentkezés funkciót, azóta egyre több élőben közvetített halálos baleset történik.

Európára kiterjedő szabályozást javasol a szakjogász

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 Híradónak úgy nyilatkozott: olyan sok közlekedési baleset történt a közösségi oldalak használata miatt, hogy jogosnak tartana egy Európára kiterjedő szabályozást is.

„Ezek az élőzések olyan fokozott veszélyt jelentenek, amely adott esetben európai uniós szintű szabályozást is igényelnének. Minden ország jogszabályai tiltják az ilyen jellegű veszélyeztetést vagy zavarást, de lehetséges, hogy egy speciális tényállás még inkább szükséges lenne” – részletezte a szakjogász.

A szakember szerint fokozott ellenőrzés és szigorú szabályok segíthetik az élő bejelentkezések visszaszorítását a közutakon.

Egy, de akár öt évet is kaphat a fiatal sofőr

A szakjogász az M1 Ma este című műsorában arról is beszélt, hogy a mobiltelefonozást a román KRESZ is bünteti, illetve két büntetőpont kerülhet a jogosítványba, és pénzbírságot is kell azoknak fizetniük, akiket vezetés közben telefonozáson kapnak a rendőrök. A szakértő elmondta: Romániában a közlekedési balesetek gondatlan emberölésnek minősülnek, és egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak a sofőrre.

Megjegyezte, a legutóbbi esetben enyhítő körülményként vehetik figyelembe, hogy a vezető még fiatal felnőttnek számít, azonban Romániában sokkal szigorúbb büntetést kaphat, hiszen két ember halálát okozta.