Thaiföld: igyekeznek megelőzni, hogy a gyerekek pánikba essenek mentés közben

 

Komoly terhelésen esik át az emberi szervezet a föld mélyében. Mivel a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek nem búvárkodtak soha, nem tudják mi az a kiegyenlítődés, ezért akár a dobhártyájuk is beszakadhat, amitől könnyen pánikba eshetnek mentés közben. Ma megindult a még bent levőkért az utolsó mentőakció.

A gyerekek már túl vannak az első traumán, amikor igazi fenyegetettséget, életveszélyt élnek meg – mondta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 Szemtől szembe című műsorában. Hozzátette: ilyenkor a teljes megmaradt energia mozgósításának az a célja, hogy csakis a szabadulásra koncentráljanak. Ha kétkedés tör be, akkor csökkennek az életenergiák, mutatott rá a pszichológus.

Kiemelte: a gyerekek pszichés megerősödés akkortól kezdődött, hogy kapcsolatba léptek a külvilággal, ami erőt, energiát is adott nekik. Mivel sportolóként egyébként is hozzá vannak szokva, hogy a pozitív befejezésre koncentráljanak, így talán könnyebb dolguk van pszichésen felkészülni – vélekedett Kalamár Hajnalka.

A válsághelyzethez való viszonyulás ugyan személyfüggő, de jónak tartja, hogy csapatban vannak, így az erős személyiségek segítik a gyengébbeket.

Komoly terhelésen esik át az emberi szervezet a föld mélyében

Elképzelhetetlen más eljárás, mint hogy tandemben hozzák ki őket a barlangból – hangsúlyozta Czakó László búvár a műsorban. Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a bennrekedt fiatalokat és edzőjüket olyan felszereléssel kell kihozni, hogy még ha pánikba esnek se alakulhasson ki vészhelyzet. Ha hagyományos búvárfelszerelést adnak rájuk, könnyen megtörténhet a baj, éppen ezért speciális eszközökkel lehet csak ezt megoldani a mentést.

A barlang vizeiben a látóhatóság nulla, és vezető zsinórra karabinerezve kell haladni, emlékeztetett. Mivel a gyerekek nem búvárkodtak soha, nem tudják mi az a kiegyenlítődés, ezért akár a dobhártyájuk is beszakadhat, amitől könnyen pánikba eshetnek – részletezte az előttük álló nehézségeket.

A szívizmok csak akkor kapnak friss vért, ha van szünet a szívműködés közben, ellenkező esetben akár infarktusszerű állapotba is kerülhetnek. Ez gyakori probléma a barlangi merüléseknél, amire több hazai szerencsétlenséget is példaként hozott a gyakorlott búvár.

A mentőcsapatok előtt álló kihívás érzékeltetve felhívta a figyelmet, hogy a szivattyúzásnak köszönhetően száraz és víz alatti részek váltogatják egymást, tehát a búvároknak sokszor a mászásra nem igazán alkalmas felszerelésben kell átcipelniük az oxigénpalackokat ezeken a szakaszokon. Ezért vesz igénybe 5-6 órát a távolság leküzdése, jegyezte meg Czakó László.

Hosszú időt vehet igénybe a trauma feldolgozása

A mentés kapcsán rendkívül fontos a relaxáció, hogy tudatosan egyenletes légzést produkáljanak a bajbajutottak, ami segítheti a mentőcsapatok munkáját is, mondta Kalamár Hajnalka. A pszichológus arra is kitért, hogy a testben ilyenkor egy endorfinhoz hasonló anyag termelődik, ami segíti a túlélést.

Mentőautóba helyeznek egy kimentett fiút a Tham Luang-barlang bejáratának közelében  (MTI/EPA/Csiangraj tartomány közönségkapcsolati irodája)

Büntetőjogilag foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés fiatalkorúak terhére is szóba jöhet az esettel és az edzővel kapcsolatban, amiért a barlangba vitte túrázni a gyerekeket, ám – véli a szakember – az edző lelkileg már megfizetett ezért. Ha a gyerekek ép pszichével jönnek ki akkor nagyon komoly mentőmunkát végzett, tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a pszichológiai szakmai segítségnyújtásnak nem csak a gyerekre, hanem a családra is kell vonatkoznia majd. Kalamár Hajnalka kitért arra is, hogy a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) esetén rengeteg tünet tapasztalható, elvesztik az „ősbiztonságukat”, a fenyegetettség érzése pedig nagyon nagy feszültségekkel jár. A feldolgozás folyamata akár évekig is eltarthat – emelte ki a szakember.

Megkezdődött az utolsó mentőakció

Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.

Narongszak Oszotthakorn újságíróknak azt mondta: az öt embert együtt mentik ki. Hozzátette, hogy egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy felfedezték őket a múlt hét elején, ugyancsak kedden hagyják el a barlangot. Az akcióban 19 búvár vesz részt. Hozzátette azonban, hogy ez tovább fog tartani, mint az előző kettő, amelyek egyenként 11 órát vettek igénybe.

A tájékoztatón Jedszada Csokdumrongszuk, az egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy a barlangból elsőként kihozott négy gyerek már képes rendes ételt fogyasztani, bár nem ehet fűszereset, ami a thai konyhára jellemző. Azt is elmondta, hogy két gyereknek tüdőgyulladása lehet, de egyébként mind a nyolc kimentett gyerek általában egészséges és jókedvű. Hangsúlyozta, hogy “a srácok focisták, erős az immunrendszerük”. Jókedvűek és örülnek, hogy kijutottak. Ennek ellenére pszichológus megvizsgálja majd a lelki állapotukat is. Jó az étvágyuk, az orvosok azonban egyelőre fűszerszegény étrendet javasoltak nekik. Bár tettek némi engedményt, mert néhány gyerek csokis kenyeret kért.

Thaiföldi katonák készülnek alámerülni az esővízzel elárasztott Tham Luang barlangba (MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

A nyolc kimentett gyerek továbbra sem találkozhat szüleivel, nehogy fertőzést kapjon. Feltehetően még egy hétig lesznek kórházban, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat.

A barlangrendszerben egy ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző rekedt benn június 23-án. Vasárnap négy, hétfőn pedig további négy gyermeket mentettek ki. Kedden négy mentő és más járművekből álló gépkocsioszlop vonult a barlanghoz a mentés harmadik műveletéhez. A sötét esőfelhők elvonultak a nap folyamán, ami után fullasztó hőség tört rá a barlang környékére.

Anupong Paocsinda thai belügyminiszter elmondta, hogy hétfőn a barlangban járt Elon Musk amerikai nagyvállalkozó és átadott a mentőcsapatnak egy gyerekek méretére szabott kis tengeralattjárót – mentőkabint – , amelyet cége, a SpaceX gyártott. Az eszközt arra az esetre vitte oda, ha esetleg a továbbiakban szüksége lehet rá a mentéseknél a barlangban.

A helyszínt felkereste hétfőn Prajuth Csan-Ocsa thai kormányfő. Üzenetét a kormányzó idézte, amely szerint a miniszterelnök azt mondta, nem szeretné, hogy ilyen incidens még egyszer előforduljon Thaiföldön.