Sátortáborok lepték el a Szajna partját

 

Sátortáborok lepték el a Szajna partját a jó idő közeledtével, migránsok százai vertek tanyát a fények városának is nevezett francia főváros északi részén, valamint a St. Martin csatorna partján. A helyiek szerint a helyzet tarthatatlanná kezd válni, a városvezetés és a segélyszervezetek megoldást sürgetnek. Nem ez az első eset, hogy illegális bevándorlók Párizs utcáin vernek sátrat, korábban hidak alatti sátortáborokat voltak kénytelenek felszámolni a francia hatóságok.

Az M1 párizsi tudósítója elmondta: több százan, nagyobbrészt afgánok élnek a csatorna partján, a város más, kijjebb eső részein afrikaiak élnek így, becslések szerint összesen 2500-2600-an élhetnek a francia főváros területén ilyen módon.

A hatóságok tehetetlenek, ugyanis amint lezárnak egy csatornaszakaszt kordonokkal, úgy egy másik helyre mennek a migránsok, akik közül sokan már évek óta így élnek a francia fővárosban. Nehéz a helyzet, különösen amióta Calais-ben felszámolták az illegális menekülttábort, azóta Párizsba mennek az illegális bevándorlók. És nem csak a vízpartokat foglalják el, 2015 óta ugyanis már több mint két tucat kiürítés volt Párizsban, mondta a tudósító.

Jelenleg ugyan hivatalosan a párizsi városvezetés és az országos hatóságok egymásra mutogatnak a helyzet rendezése kapcsán, de nem hivatalos információk szerint elővárosok elöljáróinak már jelezték a francia hatóságok, hogy 80-100 fős csoportok érkezés várható, akiket sportcentrumokban, iskolákban helyezhetnek el. A francia hatóságok, hogy elkerüljék Párizs vonzóvá tételét a migránsok számára, egy bizonyos határig engedik csak meg az illegális bevándorlók összegyűlését, majd utána – általában közegészségügyi helyzetre hivatkozva – kezdik elszállítani az embereket. Ez néhány napon belül újból megtörténhet – mondta a tudósító.

Kapcsolódó tartalom