A bécsi migránsok már évekkel ezelőtt is problémát jelentettek

 

Már öt éve filmet készített a bevándorlás hatásairól az osztrák közszolgálati tévé: Bécsben forgattak és a felvételeken többen is arról beszélnek, hogy a migránsok figyelmen kívül hagyják az osztrák kultúrát. Van, aki azt mondta, lassan már idegennek érzi magát az osztrák fővárosban: a filmben az a kerület is szerepel, amelyről néhány napja Lázár János szintén videót készített – a városrészben élő pap arról beszélt, hogy a környéken fele annyi katolikus él, mint 30 éve.

Az ORF által sugárzott dokumentum film az osztrák főváros Favoriten negyedét mutatja be. A négy évvel ezelőtti riportban helyiek és szakemberek mondják el a véleményüket a migrációról. A filmben többen is arról beszélnek, hogy a bevándorlók figyelmen kívül hagyják az osztrák kultúrát. „Ami megváltozott, az az, hogy tulajdonképpen idegennek érzem magam a saját kerületemben” – mondta egy osztrák nő. „A Favoriten városrészben szerintem már nem is kell németül tudni, hogy ott éljen az ember” – tette hozzá egy másik járókelő.

Az osztrák közszolgálati televízió által készített filmben volt, aki arról is beszélt, hogy a helyiek attól tartanak, be kell majd zárni valamelyik templomot – egy osztrák katolikus lelkész szerint ugyanis az elmúlt harminc évben megfeleződött a katolikusok száma Favoritenben. Ugyanebben a bécsi városrészben készített felvételeket néhány napja a miniszterelnökséget vezető miniszter is. Lázár János a videóban arról beszélt, hogy az egykor nagyhírű Favoriten negyedet a bevándorlók a saját képükre alakították. A felvétel csak néhány óráig volt elérhető Lázár közösségi oldalán, a Facebook ugyanis sértő tartalomra hivatkozva törölte – később visszatették a videót a miniszter oldalára.

Egy nappal a videó közzététele után a Favoriten negyedtől néhány kilométerre két késelés is történt: egy afgán bevándorló a Nestroyplatz metrómegálló közelében támadt rá egy osztrák házaspárra és 17 éves lányukra, később pedig egy másik afgán férfit is megszúrt – sajtóbeszámolók szerint az osztrákokat megdöbbentette, hogy a támadás Bécs belvárosában, abban a kerületben történt, amely eddig jó közbiztonságú környéknek számított. A negyedről az osztrák Krone című lap azt írja: már bűnözők, drogdílerek és hajléktalanok tanyája lett, ahol különösen éjszaka nagy a támadások veszélye. A cikkben több helyi is arról beszél, hogy délután 5 óra után már a szemetet sem merik kivinni, a késelések óta pedig a félelem csak erősödött.

Az osztrák kancellár egyébként alig egy nappal a támadás után beszélt arról, hogy az unió soros elnökeként Ausztria fő programja júliustól az illegális bevándorlással szembeni küzdelem és a biztonság szavatolása lesz. „Ausztria kész nagymértékben, anyagi és emberi forrásokkal is segíteni a külső határok védelmét. – fogalmazott és hozzátette: nagyobb biztonságot teremt majd Európa számára, ha sikerül megállítani az illegális migrációt” – mondta Sebastian Kurz.