A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székely szabadság napi felvonulást

 

Évek óta március 10. a legnagyobb autonómiapárti megmozdulás Erdélyben. A marosvásárhelyi székely szabadság napja rendezvényének mozgósításában az erdélyi magyar pártok és szervezetek is részt vállaltak, számos településről autóbuszok indulnak a szombati tüntetésre.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatja a székely szabadság napi felvonulást – közölte Potápi Árpád János. Közleményében kiemelte, a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, a magyar kormány a leghatározottabban kiáll azon álláspontja mellett, hogy a székelyeknek – akárcsak más nemzeti kisebbségeknek – jár az autonómia. Meggyőződésünk, hogy a különböző autonómiaformák, amelyekre Európában számos példa van, a kisebbségben élő közösségek megmaradásának biztosítékai – írta.

Az autonómia ügye egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot

Az államtitkár szerint üdvözlendő, hogy az autonómia ügye egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) januárban közös állásfoglalást írt alá az autonómiaelképzelések összehangolásáról.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott, Székelyföld autonómiája minden magyar ember ügye. Fontos, hogy közösen hívják fel erre a figyelmet, emlékezzenek a székely vértanúk 1854. március 10-i marosvásárhelyi kivégzésére, és minél többen csatlakozzanak a székely szabadság napi felvonulásokhoz.

A székely szabadság napi rendezvényt évek óta ünneplik, negyvenezres tömegre számítanak. A megmozdulás délután 16 órakor kezdődik.

Zavaró tényezők nélkül tartják az idei megemlékezést, és felvonulást

Zavaró tényezők nélkül tarthatja meg szombaton a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, melynek résztvevői az elmúlt években kialakult forgatókönyv szerint megemlékezést tartanak a 164 éve kivégzett székely vértanúk obeliszkjénél, majd kinyilvánítják a Székelyföld területi autonómiája iránti igényüket, és az ezt rögzítő kiáltványt mintegy két és fél kilométert vonulva viszik a város főterére, a prefektus hivatalához.

A szervezők az idei évforduló hétvégi időpontja miatt, és a magyar politikai pártok és szervezetek januári autonómiamegállapodása miatt, valamint a hatósági gáncsoskodás enyhülése miatt is arra számítanak, hogy idén nagyobb számban vesznek részt Székelyföld minden részéről a megemlékezők és tüntetők a marosvásárhelyi rendezvényen, mint az elmúlt években.

A február elején közzétett felhívásában Izsák Balázs SZNT-elnök arra figyelmeztetett, hogy az idei marosvásárhelyi felvonulásra egy olyan évben kerül sor, amikor kibontakozása századik évfordulóját ünnepli a székely önrendelkezési mozgalom, amikor ötven év telt el azóta, hogy Nicolae Ceausescu kommunista diktátor megszüntette a Székelyföldre kiterjedő Magyar Autonóm Tartományt, amikor harmadjára került a román parlament asztalára a Székelyföld területi autonómiájának statútumtervezete, és amikor Románia – azóta leváltott – miniszterelnöke akasztással fenyegette meg a székelyeket.

Izsák Balázs úgy vélte: a tömegrendezvénynek azt kell bizonyítania, hogy nem sikerült megfélemlíteni a székelyeket.